Nem sikerült kifosztani
Előzetesbe került a bombafenyegetős ékszerrabló
Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság azt a férfit, aki a múlt héten megpróbált kifosztani egy kisvárdai ékszerüzletet, tettéről pedig bombafenyegetéssel próbálta a figyelmet elterelni.
2012.03.20 10:56MTIEzt közölte a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese, szóvivője kedden.
Nyakó Zsuzsanna elmondta: a bíróság indoklása szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy március 12-én magához vette a gáz-riasztófegyverét és a felső-szabolcsi városba utazott azzal a céllal, rablással jusson pénzhez. Egy gyógyszertárban a gyanúsított egészségügyi maszkot vásárolt, majd annak érdekében, hogy a belvárosban kevesebb járőr legyen, egy telefonfülkéből felhívta a kisvárdai kórház diszpécserét és közölte vele: 9 óra után a kórház területén egy táskát fognak őrizetlenül hagyni, s abban egy élesített bomba van.
A 44 éves férfi ezután a gyanú szerint maszkkal az arcán bement az ékszerboltba, a fegyverét az alkalmazottra és az ott tartózkodó tulajdonosra szegezve a bevétel, valamint az ékszerek átadását követelte, de ezt a sértettek megtagadták.
A támadó eközben megpróbált berángatni az üzletbe egy oda belépni kívánó vásárlót, majd miután a bolt alkalmazottja és a tulajdonos is a háta mögé került, elmenekült a helyszínről - mondta a szóvivő.
A férfit nem sokkal később a rendőrök elfogták. Nyakó Zsuzsanna tájékoztatása szerint a gyanúsított büntetlen előéletű, munkaviszonya, megélhetést biztosító rendszeres jövedelme nincs.
A szóvivő hangsúlyozta: az előzetes letartóztatás indokolt, tekintettel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, törvényi fenyegetettségére. A bíróság határozata szerint emellett alaposan lehet tartani attól is, hogy a gyanúsított a szabadlábra kerülése esetén megszökne vagy elrejtőzne, valamint a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével nehezítené a büntetőeljárást. A határozat jogerős.