Megszívták
Nagyot tépett az NNI - 3200 tő kannabiszt találtak
Óriási ültetvényre bukkantak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai: összesen 3200 tő kannabiszt találtak két szigetszentmiklósi ipari épületben - közölte Ródler Norbert őrnagy, az NNI kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője csütörtökön a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.
2011.11.17 14:42MTIAz őrnagy elmondta: öt vietnámi és két magyar embert fogtak el a nyomozók, akiket a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezett kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt.
Sikerült elfogni a csoport 41 éves vezetőjét, a kertészeket és a termesztők magyar segítőit - tette hozzá. A teljesen felszerelt ipari épületekben már hónapok óta tarthatott a kábítószer termesztése; a csoport 3 havonta szüretelhetett - mondta a vezető.
Ródler Norbert szerint a lefoglalt növényekről száz-százötven kilónyi marihuánát lehetett volna leszüretelni, ennek körülbelül százötvenmillió forint a nagykereskedői ára.
Elmondta: feltehetően Magyarországon akarták értékesíteni kábítószert. Mint megjegyezte: nemrégiben Csehországból érkezett egy nagyobb - 20 kilogrammnyi - marihuánaszállítmány, amelyre sikerült az NNI munkatársainak lecsapniuk, akkor is vietnámi csoport állt a háttérben - fűzte hozzá.
Ródler Norbert szerint a vietnámi kannabisztermesztő csoportok egész Európában gondot okoznak. Magyarországon egyébként a kábítószeres büntetőügyek mintegy 80 százalékában marihuána szerepel.