Elfogták a huszonötmilliós kárt okozó tettest
Vasrács mögé kerülhet a színesfémtolvaj
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tudatta: elfogták a hétvégén azt a tolvajt, aki színesfémvezetékek után kutatva 25 millió forintos kárt okozott egy vállalkozás szolnoki raktárában.
2011.07.11 17:47MTISzabó Zita tájékoztatása szerint a gyanúsított alig néhány napos nyomozás után került rendőrkézre. Az ügyben azt követően indult eljárás, hogy a károsultak múlt hét csütörtökön értesítették a rendőrséget: a társaság Thököly úti telephelyén álló épületben ismeretlen tettes színesfém után kutatva fosztogatott.
Az elkövető kiszakította a vezetékeket, tönkretette a fűtési rendszert, leszerelte a csapokat, sőt, még két szabászgép vezetékrendszerét is levágta. Végül a létesítményben található valamennyi rézből készült tárgyat és alkatrészt összegyűjtve távozott a helyszínről.
A férfi az elsődleges becslések alapján a lopással 5 millió forintos kárt okozott a kft. tulajdonosának, akit azonban további 20 millió forintos veszteség ért a raktárban történt rongálás következtében - tette hozzá az őrnagy.