Időjárás-jelentés
Hétfőn még napsütés, aztán csak hideg és sötét
Keddtől országszerte erősen felhős, illetve borongós idő ígérkezik, esővel.
2016.10.10 07:25ma.huHétfőn délelőtt az ország döntő részén változóan napos-felhős időre van kilátás. A nyugati, délnyugati országrészben felhősödő idő várható.
Délután, délnyugat felől fokozatosan növekszik, terjeszkedik a felhőzet északkeleti irányba. Nyugaton, délnyugaton már borult idővel lehet számolni, és kisebb esők is előfordulnak. Az Északi középhegység térségében egy-egy gyenge záporeső valószínű.
Az esti, éjszakai órákban a Duna vonalától keletre is beborul az ég, a Dunántúlon már sokfelé kell számítani esőre, majd az éjszaka második felében a középső, valamint a délkeleti területeken is esősre fordul az idő.
Közlekedésmeteorológia
Hétfőn reggel ismét számítani kell ködfoltok miatt, hirtelen romló látási viszonyokra, valamint páralecsapódástól síkos útszakaszokra. Délután, majd este, főleg a déli határvidéken esők okozhatnak nehézséget az autósoknak - írja előrejelzésében az eumet.hu.
Kedden országszerte erősen felhős, illetve borongós idő ígérkezik, többfelé fordulhat elő kisebb eső, zápor. Délelőtt a Dunántúlon, valamint északkeleten, délután elsősorban a délkeleti térségben valószínűbb csapadék.
Szerdán a Duna vonalától keletre, borongós, esős időre van kilátás, északkeleten várható a legtöbb csapadék. A Dunántúlon említést érdemlő eső nem hullik, ott zömében erősen, időnként szakadozottan felhős és kissé szeles időjárás a legvalószínűbb.
Csütörtökön előreláthatólag felszakadozik a felhőzet és elsősorban a nyugati országrészben tartósabban kisüt a nap is. Keleten még túlnyomórészt felhős idő valószínűbb, elszórtan záporokkal.
Pénteken változóan felhős, illetve szűrt napsütéses időre van kilátás. Feltámad a délkeletire forduló légmozgás, ami várhatóan melegebb levegőt sodor a térségbe.
Jövő hétvégére – az átlagosnál nagyobb bizonytalansággal, de – az évszakos átlag köré melegszik hazánkban a levegő. Most szombatra valószínűbb nyugodtabb, szűrt napsütéses, változóan felhős idő, míg vasárnap már záporokra is van esély.