Jó vezetőnek tartja
Button védelmébe vette csapatfőnökét
Jenson Button szerint a nagy nyomás alatt lévő Martin Whitmarsh a legmegfelelőbb ember arra, hogy kisegítse a McLarent a gödörből. A wokingiak hét futamot követően mindössze 37 pontot gyűjtöttek.
2013.06.21 07:00ma.huAz elmúlt négy évben soha nem kezdett olyan rosszul a McLaren, mint most, ráadásul a jövő hét végén hazai pályán kell bizonyítania a Brit Nagydíjon. A csapat 37 ponttal jelenleg a konstruktőri tabella hatodik helyét foglalja el, de a gyenge szezonrajt ellenére az istálló tagjai optimisták, egységesek, és Button kijelentette, egy emberként bíznak Martin Whitmarsh csapatfőnökben.
„Martin nagyon jó vezető, és a megfelelő ember erre a célra” – mondta a 2009-es év világbajnoka. „Ő egy olyan srác, akiben meg lehet bízni. Amikor a gyárban vagyok, midenki más hasonlóan vélekedik róla. Nem könnyű egy olyan istálló főnökének lenni, amelyik korábban sorra aratta a győzelmeket, de jelenleg képtelen erre, de szerintem ő a legjobb vezető arra, hogy kisegítsen minket a nehéz helyzetből.”
A McLaren MP4-28-as kódjelű autója kezdett már egyre versenyképesebb lenni, de Kanadában ismét nem jött ki a lépés a britek számára. Sem Button, sem pedig csapattársa, Sergio Perez nem tudott a montreali időmérőn a Q3-ba kerülni, a futamon pedig egyikük sem szerzett pontot, így az istálló 65 nagydíjat követően ismét nullázott.
A Forma-1 azonban nagyon kiszámíthatatlan sportág, és Button nem csak Whitmarsh személyében bízik, hanem a következő fejlesztési csomagban is, ami reményei szerint lendületet fog adni nekik.
„A legutóbbi verseny nagyon nehéz volt a számunkra, de igen, éreztem fejlődést, és remélem, hogy jobb pozíciókért tudunk majd harcolni a folytatásban. Tudom, hogy a brit szurkolók azt szeretnék látni, ahogy az első helyért csatázunk, de jelenlegi helyzetünkben ez nagyon távolinak tűnik. Ha ezzel nem is tudjuk őket megajándékozni, afelől biztosak lehetnek, hogy a legjobb teljesítményünket próbáljuk nyújtani” – tette hozzá a rutinos versenyző.
A fogadás piacain fellelhető oddsok alapján a Red Bull-os Sebastian Vettel a Brit Nagydíj favoritja.