Harmincnégy év után újra öl a vírus!
Újra gyilkol a sárgaláz! - Paraguay-ban már heten meghaltak
Hét halálos áldozatot követelt a sárgaláz Paraguayban - A súlyos fertőző betegség harmincnégy év után bukkant fel újra a dél-amerikai országban. A halálesetekről Oscar Martínez, a paraguayi kormány egészségügyi minisztere számolt be.
2008.02.19 11:15MTIHét halálos áldozatot követelt a sárgaláz Paraguayban; a súlyos fertőző betegség harmincnégy év után bukkant fel újra a dél-amerikai országban. A halálesetekről Oscar Martínez, a paraguayi kormány egészségügyi minisztere számolt be a részletek ismertetése nélkül.
Bejelentése előtt néhány órával az ABC Color című lap hírül adta, hogy a hatóságok vizsgálatot indítottak, mert azt gyanítják, sárgaláz okozhatott haláleseteket a főváros, Asunción egyik külső kerületében. A szúnyogcsípéssel terjedő betegség februárban már felbukkant egy mindentől elzárt apró vidéki településen; akkor öten betegedtek meg, de mindannyian felépültek.
A miniszter közölte, hogy 300 ezer embert beoltanak sárgaláz ellen. A paraguayi hatóságok saját számításuk szerint egymillió embernek elegendő oltóanyaggal rendelkeznek, miután vakcinaadományok érkeztek Paraguayba Brazíliából és Peruból.
Paraguayban utoljára 1974-ben észleltek sárgaláz-megbetegedést. A szomszédos Brazíliában idén már 15 halálesetet okozott a lázzal, sárgasággal, vérzéses kiütésekkel járó trópusi betegség a helyi egészségügyi minisztérium közlése szerint. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon évente összesen hozzávetőleg 30 ezren halnak meg sárgalázban.
Kapcsolódó írások:
- Világméretű szövetség a vírusok ellen
- Zsírsavak segítik a SARS-vírus terjedését a testben
- Szelektált a pestis - A gyengébbnek esélye sem volt
- Az influenza A és B típusú vírusát is kimutatták
- Egyre terjed a pestis az USA-ban
- Pestisveszélyt rejt a globális felmelegedés
- Közel háromszáz gén segít a HIV vírusnak megfertőzni a sejteket!
- Vírus Európában