Elmozdítás elmozdítás hátán
Beindultak a személycserék az állami vállalatoknál
Sajtóinformációk szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósága úgy döntött, hogy a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója Szentpéteri Kálmán, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója Schmitt Pál Péter, az igazgatóság elnöke pedig Kalmár István lesz.
2010.06.25 08:38Magyar NemzetEzt írja a Magyar Nemzet a pénteki számában.
Július végére összehívták a Magyar Villamos Művek Zrt. rendkívüli közgyűlését, ahol eldőlhet a cég vezetésének sorsa - írja a lap.
A lap úgy tudja, arról is határoztak, hogy összehívják a háromnegyed részben állami tulajdonú Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakózház Nonprofit Kft. rendkívüli közgyűlését, hogy elmozdítsák Hegedűs Lajos igazgatót a cég éléről.