Tanárverés, gyorsított bírósági eljárásban
Ujját törte a tanárnőnek egy örjöngő szülő Debrecenben
Megütött és megtépett egy tanárnőt az egyik diákjának édesanyja Debrecenben; a szerdán történt incidensről szombaton tájékoztatta az MTI-t a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2010.01.16 18:26MTIVezendi Jánosné rendőr őrnagy közlése szerint a helyi könnyűipari szakközépiskola pedagógusa szaktanári figyelmezetőt adott az óráján rendetlenkedő két diáknak. Az egyik diák erről mobiltelefonon értesítette anyját, aki az iskolához ment és megvárta a távozó tanárt.
A felbőszült asszony pofon vágta a tanárnőt és megcibálta a haját - tette hozzá a szóvivő.
Nem rendőrségi források szerint a pedagógus ekkor elesett és ujját törte.
Időközben egy másik pedagógus riasztotta a rendőröket, akik közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a verekedő asszony ellen.
Mivel az elkövető beismerő vallomást tett, ügyében gyorsított eljárással dönt a bíróság - mondta az MTI-nek a rendőrségi szóvivő.