Járvány

Koronavírus - MOK: etikai eljárás indul az SZTE rektorával szemben

Nem végezhet egészségügyi tevékenységet egy orvos, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna.

2020.03.22 16:29MTI

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektorával szemben.

A közleményben idézik a kamara etikai kódexét, amely szerint az orvos nem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is. Továbbá: az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést.

A kamara álláspontja szerint a szegedi egyetem rektorának mindezekre külön figyelemmel kellett volna lennie. Következményként a járvány kibontakozásának idején számos kolléga került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít - írták.

Egyben a MOK reményét fejezi ki, hogy mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban kivizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.

Rovó László, az SZTE rektora vasárnap az MTI-vel azt közölte, a legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végezte orvosi munkáját. Közleményében kiemelte: nem bizonyított, hogy külföldön fertőződött meg a koronavírussal. Leszögezte, miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket. Mostanáig nem találtak pozitív mintát közvetlen környezetében. Hozzátette: jelenleg családjával együtt karanténban van, és gyakorlatilag már tünetmentes.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.