Az ország legkorszerűbb létesítménye lett
Már nagyon kellett! Átadták a szentesi légimentő-bázist
Átadták hétfőn a szentesi légimentő-bázist, amely az ország legkorszerűbb ilyen létesítménye, s a légi mentés feltételeit Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén biztosítja.
2009.01.05 13:23MTIA szentesi, az ország hetedik légimentő-bázisa széleskörű összefogás eredményeként jött létre, az építés költségéhez, az Egészségügyi Minisztérium mellett, politikai hovatartozástól függetlenül hozzájárultak a térség önkormányzatai is - mondta a kormányszóvivő.
Székely Tamás egészségügyi miniszter hangsúlyozta, a szentesi bázis működésével a korábbi 60 százalékról 85 százalékra nőtt az országban a 15 percen belül mentőhelikopterrel elérhető területek aránya. A következő években 11,5 milliárd forintot fordítanak a mentés korszerűsítésére.
Az összegből, a légimentő-bázisok korszerűsítése mellett, új földi mentőállomásokat alakítanak ki, többet felújítanak, eszközöket szereznek be és javítják a járműpark állapotát - közölte a tárcavezető. Túri Péter, a Légimentő Kht. ügyvezetője elmondta, a bázis három hónap alatt épült föl, osztrák tervek adaptálásával. A bázis, a fűtött hangár mellett, egészségügyi és műszaki raktárral, önálló fénytechnikával és saját töltőállomással is rendelkezik.
A bázison négyen teljesítenek egész évben folyamatos szolgálatot: egy pilóta, egy orvos, egy mentőtiszt és egy műszaki szakember - mondta az igazagtó.