Terror
Magyarországról is utaltak pénzt az Iszlám Államnak
Az Europol adatai szerint jelenleg mintegy hatezer terrorista van Európában.
2016.03.31 20:06MTINagy bizonyossággal kijelenthető, hogy egyelőre egyetlen magyar állampolgár sem csatlakozott az Iszlám Államhoz – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György.
Bakondi megjegyezte, hogy Magyarországon élő muszlimok kisebb, nagyobb összegeket már utaltak az ISIS terrorista akcióira. A főtanácsadó szerint ezeket az embereket a szakszolgálatok már kiutasították az országból.
Az Europol adatai szerint jelenleg mintegy hatezer terrorista van Európában. Emellett az is kiderült, hogy számos országban a muzulmánok integrációja nem volt sikeres, hiszen több elkövető volt, aki második, harmadik generációs bevándorlóként élt Európában.
Ezzel együtt viszont – mint Bakondi György felidézte – a belga és párizsi események is rámutattak, hogy az elkövetők jelentős hányada az illegális migrációt kihasználva érkezett Európába.