Városliget

Liget Budapest - Zugló nem fogadja el a fakivágásokat

Fellebbez a budapesti Városliget negyven fájának kivágása ellen a zuglói önkormányzat, mert szerintük az erről szóló határozat több ponton törvényellenes.

2016.03.23 14:25MTI

Szabó Rebeka, Zugló PM-es alpolgármestere szerdán a Városligetben azt mondta, hogy az egykori Hungexpo területén található negyven fa kivágásáról szóló határozat ellen a napokban fellebbezést nyújtanak be az V. kerületi kormányhivatalnál, mert az eljárásban több hiba is van. A fák kivágásának engedélyét megalapozó határozatba és a kapcsolódó iratokba hétfőn tudtak beletekinteni.

Szabó Rebeka egyik hibaként említette, hogy a zuglói önkormányzatnak van tulajdonrésze a Városligetben, ezért ügyfélként kellene szerepelnie az ügyben, ugyanakkor az eljárás megindulásáról elmulasztották értesíteni őket, megsértették ügyféli jogaikat az eljárás során. Tartalmi kifogásuk az, hogy a fakivágásokhoz szükséges ökológiai kockázatelemzés hiányos.

Szabó Rebeka szerint az előbbiek már önmagában véve olyan komoly hibák, amelyek megkérdőjelezik az egész eljárás törvényességét. Megjegyezte azt is, hogy a fák kivágásra és pótlására nincsen ütemterv.

Az alpolgármester szerint több törvénybe is beleütközik a határozat, több eljárási hibát is vétettek, ezért a határozatot vissza kellene vonni.

Szabó Rebeka érdekesnek nevezete, hogy a határozat szerint 7 platánt és 872 oszlopos tiszafát akarnak ültetni a Városligetbe. A tiszafák "kifejezetten lassan nőnek", "nagyon sokat kell majd őket locsolni" és mérgezőek - mondta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.