Pedagógustüntetés
Pukli tudja, hogy a Parlament előtt "ellopta a show-t"
Azt is elmondta, kikkel tárgyalna. Balog Zoltán és Palkovics László nem kapna helyet a tárgyalásoknál. A Teleki Blanka igazgatója szerint a pedagógus szakszervezeteknek be kell állniuk a Tanítanék Mozgalom mögé, mert ott van most az erő.
2016.03.16 08:09ma.huPukli István, a Teleki Blanka igazgatója a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta, tudja, hogy bejelentésével “ellopta a show-t” a két szakszervezettől és kicsit neheztelnek is rá, mert nem egyeztettek velük a bejelentés előtt.
Véleménye szerint azonban már nem a Tanítanék Mozgalomnak kell beállnia a szakszervezetek mögé, hanem fodítva, mert “az erő már a Tanítanék Mozgalom, azaz mögöttünk van.”
Pukli hozzátette, a héten mindenképpen egyeztetni fog a két szakszervezettel, akikkel korábban már beszélt a kedden belengetett sztrájk hogyanjáról.
Szerinte az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány a végtelenségig szeretné húzni a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat, ezért nem várhattak a bejelentéssel.
Pukli szerint szinte biztos, hogy nem lesz bocsánatkérés Orbán Viktor és Áder János részéről. Mivel sztrájkra nincs lehetőség, ezért polgári engedetlenségi mozgalom formájában képzelik el a munkabeszüntetést, magyarázta Pukli, aki arra emlékeztetett, hogy anno a Fidesz hasonló formában bontotta le a kordonokat a Kossuth téren.
ATeleki igazgatója azt is elmondta, hogy kivel hajlandó tárgyalni. Balog Zoltán, Emmi-miniszter és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár nem kapna helyet a tárgyalásoknál, helyettük Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel és Lázár János MIniszterelnökséget vezető miniszterrel ülne le tárgyalni. Plusz egy szakértőt is meghívnának a kormány részéről, aki ” ért a közoktatáshoz.”