Akár 20 G-s erősségű ütés
Így katapultált a Gripen-pilóta - videó!
A pilóta kitüntetést is kapott hősiességéért, mert az életét sem féltve megmentette a magyar légierő egyik vadászgépét.
2015.06.12 07:37MTI/ma.huA Magyar Honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépének pilótája szerda délelőtt Kecskeméten kiképzési repülésre szállt fel. A pilóta nem sokkal később "deklarált vészhelyzetet" jelentett, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját, amely így "félállásban" maradt. A pilóta és a földi személyzet svéd szakemberek bevonásával minden körülményt és tapasztalatot mérlegelt, és még a levegőben megkísérelték elhárítani a műszaki hibát. Mivel ez több mint egy órán át sem sikerült, a pilóta úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán. Mivel a manőver során a gép balra kitört a betonon, a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált. Az előzetes vizsgálatok szerint a vadászgép javítható.
A Honvédelmi Minisztérium videója a kitüntetésről és kórházlátogatásról itt nézhető meg. A Gripen landolásáról készült rész és a pilóta megszólalása a 0:40-1:50 között látható.
Kapcsolódó írások:
- Lázár az ORÖ ügyeiről, a Gripen-balesetekről és a trafikellátókról
- Hazáért érdemjelet kapott a Kecskeméten kényszerleszállást végrehajtott pilóta - KÉPEK!
- Nagyjából 20 G-s erősségű ütés éri a pilótákat katapultáláskor
- Repülési szakértő: a Gripen-pilóta helyesen döntött
- HM: már a Honvédkórházban kezelik a Gripen-pilótát
- Stabil a katapultált Gripen-pilóta állapota
- Újabb magyar Gripen szenvedett balesetet