Megnyúzott borztetem

Fenyegetés Miskolcon: hulladékgazdálkodás rendjének megsértése a vád

Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki tavaly októberben egy megnyúzott borz tetemét helyezte el az MSZP miskolci, Corvin utcai irodájának ajtaja elé.

2015.05.06 12:52MTI

A vádhatóság tájékoztatása szerint a vád a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette.

A közleményben felidézték: az eset 2014. október 28-ára virradó éjszaka történt. A megnyúzott állati tetem elhelyezésén túl az elkövető egy ott parkoló autó szélvédőjére egy papírlapot tett, amelyen a többi között az "Így jár minden ávós!" feliratot lehetett olvasni.

A nyomozás során sikerült felderíteni az elkövetőt, egy 25 éves férfit, valamint az is kiderült, hogy az állatot feltehetően elpusztulása után nyúzták meg.

Az ügyészség azt írta: az "elhullott állat tetemének közterületen történő elhelyezése alkalmas volt a környezetnek és az emberi egészségnek a veszélyeztetésére".

Az eljárás során vizsgálták a gépkocsin elhelyezett papírt is. Ezen a szöveget újságokból kivágott betűkből állították össze, "tartalma alapján azonban nem volt alkalmas bármely közösség, nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, így e körben nem is került sor gyanúsításra sem" - áll a közleményben.

A hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt benyújtott vádiratban az ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.