Megbízás
Az EB-hez fordul az Altus-ügy miatt a Fidesz-KDNP EP-delegációja
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz (EB) az Altus Zrt.-nek az EU 2014 és 2020 közötti fejlesztési programjaira vonatkozó megbízása kapcsán.
2015.04.22 12:57MTIA magyar néppárti EP-képviselők elfogadhatatlannak tartják, hogy az Európai Bizottság olyan céget bízzon meg ezzel a feladattal, amelyik köztudottan egy párt vezetőjéhez - jelen esetben Gyurcsány Ferenchez - köthető. Szerintük az Európai Bizottság ezzel megsérti a pártpolitikai függetlenség elvét.
A Fidesz-KDNP képviselői minden lehetőséget meg fognak ragadni, hogy a megbízás részleteire fény derüljön, illetve megvédje a magyar érdekeket a fejlesztési programok tervezése és végrehajtása kapcsán - olvasható a közleményben.
A képviselőcsoport egyfelől azt kérdezte az Európai Bizottságtól, hogy ki, miért és mikor döntött arról, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény által korábban önállóan készített tanulmányok készítését "kiszervezzék", valamint hogy pontosan mekkora összegért, kik és milyen eljárásban bízták meg a munkával a Altus vezette konzorciumot.
Arra is választ várnak a magyar néppárti EP-képviselők, hogy a brüsszeli testület milyen megfontolások alapján tartotta alkalmasnak a feladatra a konzorcium egyes cégeit, közöttük a mindössze négy főt foglalkoztató Altus Zrt.-t, mint konzorciumvezetőt.
Végezetül pedig azt kérdezték az Európai Bizottságtól, hogy a döntéshozók ismerték-e az Altus Zrt. pártpolitikai kötődését, valamint - ahogy a közlemény fogalmaz - "korábbi kétes ügyleteit".