Devizapiac
Varga: tudtuk, hogy jó lesz az az árfolyamrögzítés
A svájci jegybank csütörtöki lépése megerősítette annak a kormányzati döntésnek a megalapozottságát, amellyel a múlt év decemberében a jelzálogalapú devizahitelek törlesztési árfolyamát a kormány rögzítette, és elhatározta, hogy ebben az évben a devizahiteleket ki kell vezetni a rendszerből.
2015.01.15 19:29MTIVarga Mihály csütörtökön a kormány.hu portálnak nyilatkozva kiemelte: a devizahiteleknél jelentkező bizonytalanság jelentős kockázatokat hordoz az egész magyar gazdaság számára.
Varga Mihály rámutatott: a kormány a svájci frank alapú hiteleknél végrehajtott 256,5 forintos, valamint az euró alapúaknál a 309 forintos rögzítéssel - az eddigi hatások alapján - összességében több mint 500 milliárd forintos tartozás-növekedéstől védte meg a devizahiteleseket.
Elmondta: az államadósság esetében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a devizaadósságot euróra váltja át, így a svájci frank erősödése nem befolyásolja számottevően az adósságszintet. Az önkormányzatoktól tavaly átvett svájci frank alapú hiteleket az ÁKK előtörlesztette, így ezek sem okoznak adósságnövekedést az államadósság szintjében.
A svájci jegybank lépése megerősítette a kormány devizaadósságokat csökkentő törekvéseit, amelyek az elmúlt években jelentősen mérsékelték az ország sebezhetőségét. Az adósság, ezen belül a devizaadósság csökkentését a jövőben is folytatni kívánja a kormány - szögezte le a nemzetgazdasági miniszter.