Holokauszt-emlékév
Kiemelten kezelik az elhagyott zsidó temetők ügyét
A kormány a jövő évtől több száz millió forintot biztosít az elhagyott zsidó temetők rendbetételére.
2014.11.13 18:12MTIA kormány képviselői csütörtökön jelentették ezt be Velencén.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőivel közösen idén felújított zsidó temetőket tekintettek meg a Fejér megyei Rácalmáson, Kápolnásnyéken és Velencén. A kápolnásnyéki felújítás a végéhez közeledik, a rácalmási rekonstrukció befejezéséhez a kormány a korábbi ötmillió forint mellé további hárommillió forintot ad.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a kormány a holokauszt 70. évfordulójára meghirdetett emlékévben számtalan jó példát látott a helyi közösségek összefogására, ezért is döntött úgy, hogy a következő évtől kiemelten kezeli a zsidó temetők karbantartását.