Nemzeti összetartozás napja
Nemzeti emlékhelyet avattak Nyíradonyban
2013-ban nem a harmincas évek történelemszemléletére van szükség, hanem olyan viszonyulásra, amely az új évezredben érvényes kérdésekre ad választ - mondta Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kedden Nyíradonyban.
2013.06.04 12:26MTI"Ilyen válasz volt, amikor a magyar Országgyűlés 2010. május 31-én törvénybe iktatta a nemzeti összetartozás napját, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap megtartását" - tette hozzá a politikus, aki a településen Tasó Lászlóval, Nyíradony fideszes polgármesterével felavatta a nemzeti összetartozás emlékhelyét.
Tasó László elmondta: az emlékhelyet a budapesti Hősök terén lévő emlékmű, illetve a Parlament kupolacsarnokának képei ihlették; egy emlékoszlopon lévő turulmadarat félkörívben vesz majd körül 16 magyar király, erdélyi fejedelem, államférfi. Az első szobor - Juha Richárd szobrászművész alkotása - Attila hun fejedelmet ábrázolja.