Egy koreai cég dolgozói
Elmaradt bérükért tüntettek Petőfibányán
Elmaradt bérükért tüntettek a Heves megyei Petőfibányán a koreai tulajdonú CU Electronics - korábban Young Shin, majd Young Star Kft. - dolgozói.
2013.03.29 10:25MTIA heol.hu Heves megyei hírportál beszámolója szerint a demonstráción, a mintegy 120 embert foglalkoztató cég munkatársainak ötöde vett részt. A munkások szerint egy nappal korábban a cég vezetői figyelmeztettek arra, hogy a "renitenseknek" felmondanak - közölte a portál.
Molnár Jánosné szakszervezeti vezető - akinek a munkaviszonyát még a hét elején azonnali hatállyal megszüntették - a heol.hu-nak azt mondta: immár egy éve akadozik a fizetésük, idén februárra pedig még egy fillért sem kaptak. Az illetékesek nem indokolják meg eljárásukat, így azt sem, hogy miért küldik őket rendszeresen kényszerszabadságra. Az is rendszeressé vált, hogy a banki letiltásokat, illetve a gyermektartást a cég levonja, de nem juttatja el az arra jogosultaknak - tette hozzá.
A dolgozók petíciót szerettek volna átadni a cég koreai vezetésének, de a portás nem engedte be a tüntetőket - közölte a honlap.