Az alkotmány nem játék
Zord időjárásban is lesz virrasztás a Köztársaságért?
A középiskolások szervezésében csütörtök este Nagy Imre szobránál lesz demonstráció az alkotmány negyedik módosítása ellen. Vajon elmossa az idő?
2013.03.14 15:08ma.huA hétfőn a parlamentet blokád alá vevő középiskolások csütörtök este hattól a Vértanúk terére, Nagy Imre szobrához invitálnak mindenkit, hogy közösen tiltakozzanak Áder János szerdai bejelentése "és a jogállamot lebontó negyedik módosítás" ellen - a "köztársaságért, és a hazánkért!"
Az alkotmány nem játék! Facebook-posztja szerint még a zord időjárás sem tántorítja el a tüntetőket:: "A kormánypárt és Áder János szétverte az alkotmányos demokráciát és elárulta a Köztársaságot. Mutassuk meg, hogy ezt nem hagyjuk, még ebben az időben sem, virrasszunk együtt a Köztársaságért!"
Mint ismeretes, Áder János Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvény aláírását az M1 Híradójában jelentette be szerda este. Az államfő a Sándor-palotából, felvételről sugárzott beszédében közölte: annak figyelembevételével hozta meg döntését, hogy megfogadta, Magyarország köztársasági elnökeként maradéktalanul viselni fogja az alaptörvényben rá rótt felelősséget.
Kapcsolódó írások:
- Alkotmánymódosítás: a Bundestag is ezzel foglalkozik
- Előállították az alkotmánymódosítás ellen demonstráló szervezet két vezetőjét
- Áder aláírja az alkotmány-módosítást - a teljes beszéd
- Merkel az alkotmánymódosításról: felelősebben a kétharmaddal!
- Konzervatív lap címe: "Orbán lerombolja a jogállamiság kultúráját"
- Még nem tudni, meddig elemzik Brüsszelben az elfogadott szöveget
- Swoboda: az alaptörvény módosítása ellentétes az EU értékeivel
- Európai Zöldek: újabb visszalépés a demokrácia szempontjából
- Szolidaritás mozgalom: a módosítás felszámolhatja a demokráciát