Több milliós károkat okoznak a tolvajok!
Közösen lépne fel a MÁV más nagyvállalatokkal a színesfémlopások megelőzésére
A színesfémlopások visszaszorítására közös fellépést kezdeményezett a MÁV más, a bűncselekményekben érintett nagyvállalatokkal, hogy közösen dolgozzanak ki átfogó stratégiát; a vasúttársaság a BKV-t és a mobiltelefon-szolgáltatókat vonná be a feladatba - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
2008.06.19 16:17MTIA közlemény szerint a MÁV az érintett cégek vezetőinek felhatalmazását kérte, hogy közös levélben a kormányhoz forduljon a fémlopásokkal kapcsolatos törvényi háttér szigorítása érdekében.
Ezt a levelet az ügyészség és a Legfelsőbb Bíróság is megkapja majd. A fentieken kívül lopott eszköz felvásárlása esetén a fémfelvásárló elleni eljárást is szorgalmazzák a cégek, valamint speciális rendvédelmi szervezet létrehozását javasolják a színesfémlopás megakadályozására. A MÁV javaslata szerint a különböző vállalatoknál történt fémlopások helyszíneit térképen bejelölve a szervezett bűnelkövetők határozott vonulási iránya rajzolódna ki.
Ezt kellő mennyiségű információ birtokában rendszeresen elvégezve a soron következő bűnelkövetés helyszíne prognosztizálható lenne. A vasúttársaság a Vasútőr Kft. bevonásával vállalná a koordináció és az adatbázis kezelését.
A Vasútőr Kft. felhatalmazást kapna információs központ létrehozására. Ide heti-, illetve havi rendszerességgel befuthatnak majd az információk. A közleményben megemlítik, hogy Magyarország a színesfémtolvajok hazája: tavaly a vasút területén 812 fémlopás történt és 45 tettenérés során 80 embert fogtak el a rendőrök, illetve a vasút őrzésével megbízott munkatársak. Ebben az esztendőben májusig 313 hasonló károkozás történt, idén 20 tettenérés során 37 embert állítottak elő.