Legfeljebb hat hónapra
Hajzer Károly irányítja az egységes segélyhívó rendszer megvalósítását
Miniszteri biztos irányítja az egységes segélyhívó rendszer megvalósítását, illetve a Robotzsaru elnevezésű integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer kidolgozását.
2012.10.24 18:37MTIA Magyar Közlöny szerdai Hivatalos Értesítője szerint Pintér Sándor belügyminiszter erre a posztra Hajzer Károlyt nevezte ki, aki a Belügyminisztérium informatikai főosztálya vezetői munkaköre mellett látja el jövőbeni feladatait.
A miniszteri biztos feladata lesz az egységes segélyhívó rendszer tervezésének és megvalósítása előkészítésének az irányítása, az ezzel összefüggő döntések koordinálása. Ugyancsak feladata a Robotzsaru elnevezésű integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer fejlesztésével és egyes kormányzati szerveknél, valamint az ügyészségeken és a bíróságokon történő bevezetésével, illetve kiterjesztésével kapcsolatos teendők szervezése és felügyelete.
Az értesítő szerint a miniszteri biztos kinevezése az utasítás hatálybalépésétől legfeljebb hat hónapra szól. Hajzer Károlynak feladatai ellátásáról havonta jelentést kell tennie Pintér Sándor belügyminiszternek.
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz-KDNP) júliusban jelentette be, hogy hárommilliárd forintból Miskolcon, az egykori honvédségi bázison épül ki a 112-es telefonszámon hívható országos segélyhívó egyik központja, amely csaknem ötszáz embernek ad majd munkát.
Az új rendszernek köszönhetően a katasztrófavédelmet, a tűzoltóságot, a rendőrséget és a mentőket érhetik el mindazok, akik a 112-es hívószámot tárcsázzák.
A tervek szerint idővel kivezetik a jelenlegi 104-es, 105-ös, 107-es számokat, és helyüket a szintén ingyenesen hívható 112 veszi át.
Kapcsolódó írások:
- Hárommilliárd forintból segélyhívóközpont épül ki Miskolcon
- Az automatikus segélyhívó kötelező bevezetését sürgeti az Európai Parlament
- Új segélyhívó rendszert építene ki a Belügyminisztérium
- Sokaknak csupán a feneke tárcsázza a segélyhívót
- Egyszerre hívott rendőrt a betörő és az áldozat
- Sikított a segélyhívóba - megmentette apja életét a 3 éves fiú