A Fidesz nem nyugodt szakdolgozat-ügyben

Az árnyék azért Gyurcsányon marad?

A Fidesz szerint sem a rendőrség, sem az egyetem nem tisztázta megnyugtatóan Gyurcsány Ferenc plágiumügyét, így a gyanú árnyéka most már a volt miniszterelnökön marad.

2012.05.15 19:35MTI

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője ezt arra reagálva közölte kedden, az MTI-vel, hogy a korábbi kormányfő szakdolgozatával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság talált ugyan oldalszám szerinti egyezést Gyurcsány Ferenc szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de nem tudott érdemi határozatot hozni, mert a politikus dolgozata nincs meg.
   
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora azt mondta: Gyurcsány Ferencnek A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt szakdolgozatának 1984. május 9-én készített egyoldalas bírálatában szereplő szöveg- és szövegrészlet-kritikák oldalszámra vonatkozó utalásai mutatnak oldalszám szerinti egyezést Rozs Szabolcs négy évvel korábbi, azonos című dolgozatával. "A bírálati szöveg és a Rozs Szabolcs-szakdolgozat szövegének egybevetése azonban nem alkalmas eljárás arra, hogy a bizottság jogi természetű megállapításokat tegyen Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatban" - fogalmazott a rektor.
   
Az ügyben ellenkező következtetésre jutott ugyanakkor a Demokratikus Koalíció (DK), a Gyurcsány Ferenc vezette párt szerint ugyanis az egyetem megállapításaiból az derül ki, hogy megdőlt a vád a volt miniszterelnökkel szemben. "A hivatalos dokumentumok alapján plágium nem állapítható meg. Aki azt állította, a jövőben azt állítja, sejteti vagy sugallja, hogy plágium történt, bíróság előtt fog felelni és kártérítést fog fizetni" - jelentette ki Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.