Pánik- helyett piknikhangulat
Jó nagyot számháborúztak: nem jött be a szakszervezetek számítása?
Elmaradt a több százezres tiltakozó tömeg, ezért piknikhangulatban tüntettek a szakszervezetek. Több megmozdulást tartottak a hét végén a szakszervezetek.
2011.10.03 07:12ma.huA fő rendezvénynek szánt szombat délutáni Kossuth téri tüntetésen azonban az ,,ígért" létszám töredéke vett csak részt - olvasható a Magyar Hírlapban. Verőfényes napsütés köszöntötte szombaton a Kossuth téren gyülekező tiltakozókat. Ennek ellenére alig tízezren jelentek meg a szakszervezetek hívó szavára, noha a szervezők korábban nem tartották kizártnak a százezres létszámú demonstrációt sem.
A mintegy száz érdekvédelmi és társadalmi szervezet támogatta megmozdulás így igencsak piknikjellegűvé vált, sokan a füvön ülve, az árnyékban ejtőzve hallgatták a beszédeket. A tüntetők között több ellenzéki politikus, így Gyurcsány Ferenc is feltűnt. A szervezők először a Schmitt Pál köztársasági elnökhöz már korábban eljuttatott petíciójukat, majd a nemzetközi és európai szakszervezeti szövetség leveleit olvasták fel.
A magyar szervezeteket szolidaritásukról biztosító szövetségek a kormány politikáját bírálva azonban nemcsak a munka törvénykönyve vagy a többoldalú tárgyalások hiánya miatt, hanem némileg érthetetlen módon a médiatörvény ellen is felemelték szavukat.
Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke a 2002-es választások előtti Kossuth téri fideszes nagygyűlésre utalva azt állította, hogy a ,,bohócügyi miniszter jelentése szerint" több mint kétmillió ember van a téren. Mint mondta, ,,mi vagyunk Magyarország", és úgy vélekedett, példátlan, hogy ennyi szakszervezet és civilszervezet egyvalamiben egyetért.
,,Az elmúlt húsz év kormányai nem látták másnak a közszférát, mint nagy költségvetési tételnek" - fogalmazott Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke, hozzátéve, hogy ez most sincs másként. Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke szerint a kormány ,,egyedül a gazdagok ellen nem folytat háborút". A rendezvény végén Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szolidaritási mozgalmat hirdetett, amelyhez szakszervezetek, civilek és a magánszemélyek csatlakozását is várják.