Az LMP szerint egyesre vizsgázott demokráciából
Slota a "leggázabb politikus"
Dorosz Dávid azt, hogy az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerdán arra szólította fel a szlovák pártokat, hogy szakítsák meg kapcsolataikat a szlovákiai magyar pártokkal úgy kommentálta: az LMP szerint Ján Slota egyesre vizsgázott demokráciából és egészen biztosan kiérdemelte a "leggázabb politikus" címet.
2011.09.21 14:34MTIAz Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának LMP-s tagja hangsúlyozta, hogy Ján Slota olyan pártok semmibe vételére szólít fel, amelyeket több százezer felvidéki magyar szavazó demokratikus módon támogat. Hangsúlyozta, hogy a demokrácia az emberek véleményének tiszteletben tartásáról szól, ahogy azt is tiszteletben kell tartani, hogy az emberek képviselőket választanak maguknak.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd-Most is a felvidéki magyarság legitim képviselője, a demokratikus szlovák közélet teljes jogú tagja – tette hozzá.
Dorosz Dávid egyúttal teljes mértékben elfogadhatatlannak és bántónak nevezte Ján Slota Sólyom László volt köztársasági elnöknek címzett szavait is.
A szélsőségesen nacionalista Ján Slota szerdán arra szólította fel a szlovák pártokat, hogy szakítsák meg kapcsolataikat a szlovákiai magyar pártokkal. Szerinte "a Magyar Koalíció Pártjának és a Hídnak a képviselői a magyar kormány és parlament ötödik hadoszlopa Szlovákiában" és a szlovák politikai pártoknak ezt a "kemény irredentizmust és Nagy-Magyarország híveit" el kell utasítaniuk.
Slota szerint mindezt Berényi Józsefnek, az MKP elnökének a viselkedése bizonyítja. A politikus kifogásolja, hogy Berényi az Európai Parlamentben bírálta a szlovák kormány kisebbségi politikáját, illetve, hogy Balogh Csaba új pozsonyi magyar nagykövetet tájékoztatta a szlovákiai belpolitikai fejleményekről.
Slota egy másik szerdai nyilatkozatában bírálta Sólyom László volt köztársasági elnököt annak kapcsán, hogy a hét végén megkoszorúzta Esterházy János volt szlovákiai magyar politikus kassai mellszobrát. A hivatalos szlovák álláspont szerint Esterházy háborús bűnös.
Kapcsolódó írások:
- Slota szakítana a szlovákiai magyar pártokkal
- Folytatódik a Slota-show: "a magyar nagykövet provokátornak ment Szlovákiába"
- Slota fejében "saját roma állam" született
- "Pusztulásba viszik Szlovákiát" - Slota a választójog miatt fenyegetőzött
- Bekebelezzük Dél-Szlovákiát: Slota ellenzi a határon túli magyarok választójogát