Pedig jól jönne

Egyelőre semmi jele az útdíjnak

A használatarányos útdíj tervezett 2013-as bevezetésének egyelőre semmi jele, pedig a magyarországi közbeszerzési gyakorlat szükségessé tenné a fejlesztés elindítását.

2011.09.19 08:12MTI

Erről írt hétfői számában a Napi Gazdaság. A lap szakemberekre hivatkozva azt írta: az új rendszer - amelyet Románia kivételével a környező országok mindegyike alkalmaz - igazságosabb lesz, ám a tehergépjárművek útdíjköltségeit növeli.

Mint írták, nemzetközi összehasonlításban is indokolt lehet a díjnövelés, mert Magyarországon viszonylag alacsony ez a tarifa. Például az egynapos matrica 3000 forintba került, ezért teljes sztrádahasználat jár, miközben Szlovákiában vagy Svájcban kilométerenként 0,08 eurót (275 forint/euró árfolyam mellett 22 forintot) fizetnek.

Így a Hegyeshalom-Szeged közötti útvonal 7480 forintba kerülne.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.