NGM
Kockázatos adózók: "az Uber-sofőröknél gyakorlatilag 100 százalékos a bukási arány"
Továbbra is fokozott ellenőrzésre számíthatnak az NGM szerint, és a szankciók is emelkedhetnek, ha nem javul jogszabálykövetési hajlandóságuk.
2016.01.19 12:47MTIPankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a tárca adózással és a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatos sajtótájékoztatóján elmondta: mivel az adóhatósági ellenőrzések kockázatkezelésen alapulnak, és az eddigi tapasztalatok szerint az Uber-sofőröknél gyakorlatilag 100 százalékos a "bukási arány", kijelenthető, hogy kockázatos adózókról van szó, ezért a Nemzeti Adó-és Vámhivatal külön utasítás nélkül is folytatja az ellenőrzéseket ebben a körben.
A jelenlegi szankció 1 millió forint is lehet attól függően, hogy magánszemélyről vagy cégről van szó - ismertette.
A helyettes államtitkár szerint Magyarországon minden, megosztáson alapuló internetes szolgáltató képes adókötelezettségét teljesíteni. Nincs olyan specialitás ebben a tevékenységben, amit a magyar adójogszabályok ne tudnának kezelni - tette hozzá.
Példaként elmondta: az Uber-sofőrök többnyire főállásban is dolgoznak, a kisadózók tételes adóját, a katát pedig pont erre találták ki. Ez az egyik legegyszerűbb adónem, rendkívül olcsó, ha valaki főállás mellett Uber-sofőr, havi 25 ezer forintot kell befizetnie - fejtette ki. Mint fogalmazott, annyit várnak el az Uber-sofőröktől, hogy a számukra előírt minimális adókötelezettséget teljesítsék