Az egyik pénzügyőr megsérült
A NAV járőrautójával ütközött a cigarettacsempész
Menekülő cigarettacsempész ütközött össze a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrautójával Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a balesetben az egyik pénzügyőr könnyebben megsérült.
2013.04.23 09:06MTIDávid Zoltán főhadnagy, a szervezet megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője elmondta: a pénzügyőrök Beregdaróc térségében két, egymás után közlekedő mikrobuszt akartak ellenőrizni. Az első gépkocsi sofőrje a pénzügyőröket látva először lassított, majd gázt adott és elhajtott a szolgálati autó mellett úgy, hogy annak ajtaját összetörte.
Az ajtó mellett álló pénzügyőr a jármű elől az utolsó pillanatban visszaszállt a szolgálati kocsiba, de még így is rácsapódott a kezére és a lábára az ajtó - ismertette a főhadnagy. A pénzügyőr könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A csempészautók megállás nélkül továbbhajtottak, az egyik mikrobuszt a rendőrség segítségével azonban később sikerült megállítani.
Az autó rakterében 47 500 doboz, majdnem 37 millió forint értékű csempészett cigarettára bukkantak - közölte az osztályvezető.
A pénzügyőrök a cigarettacsempész ellen költségvetési csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek. Az ügyben várható jövedéki bírság mértéke meghaladja a 47 millió forintot - jegyezte meg Dávid Zoltán.