A kislányt nagynénje "készítette elő" vibrátorral

Ezer kilométert utazott, hogy megerőszakolja 9 éves unokahúgát

Brutális erőszak áldozatává vált egy kilenc éves romániai kislány, akit a saját nagynénje "készített elő" Ausztriában dolgozó férjének több hetes "munkával". A gyermeket most kórházban ápolják.

2011.07.22 17:29manna.ro

Saját nagynénje segített abban, hogy egy férfi megerőszakolhasson egy kilenc éves kislányt a Râmnicu Vâlcea-i Bogdăneşti faluban. A 30 éves nő maga készítette elő Elenát, hogy férje kedvére eljátszadozhasson vele. Először ő maga járatta be egy vibrátorral, majd a férfi erőszakolta meg, aki csak ezért utazott haza Ausztriából.

Két héttel ezelőtt Andreea Rusu elkezdte lakásába hívogatni saját unokahúgát, és megkérte annak szüleit, engedjék, hogy nála aludjon éjszaka. Az indok: fél az egyedülléttől, férje pedig Ausztriában dolgozik.

Andrei Rusu (Fotó: Manna)


A gondos feleség kezdetben csak pornófilmeket nézetett a kislánnyal, aztán néhány éjszaka alatt vibrátorral megerőszakolta. Így készítette elő férje számára. "Felhívott a férjem, és megkért, hogy tegyem meg ezt a kislánnyal. Megfenyegetett, ha nem teszem meg, elválik tőlem, én pedig nem akartam elveszíteni" - mondta a nő.

Az előkészítés után Andrei Rusu összepakolt Ausztriában, és hazaindult. Főnökének azt hazudta, hogy meghalt az anyja, ezért kell hirtelen elhagynia az országot. Közel ezer kilométert utazott, és július tizedikén este a feleségével együtt a lakásban találta a kislányt.

Kezdetben Andreea erőszakolta meg Elenát, miközben ő nézte, aztán ő vetette rá magát a kiskorúra. Az erőszak brutálisra sikeredett, a kislány maradandó sérüléseket szerzett.

Reggel, bár a kis Elena még mindig vérzett, a nő hazavitte. Azt hazudta testvérének, hogy egy kelés miatt akadt ki ennyire, amely az éjszaka kifakadt. A rákövetkező napokban a kislány egyre rosszabbbul érezte magát, ezért csütörtökön szülei kórházba vitték. Ledöbbentek, amikor megtudták, hogy gyermeküket megerőszakolták.

Andrei Rusut azonnal letartóztatták, felesége a kivizsgálás alatt szabadlábon van, ugyanis hét hónapos terhes. A kislány, Elena jelenleg a vâlceai sűrgősségi kórházban fekszik édesanyjával együtt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.