Fejlesztés

Elérte a legmagasabb pontját a német Deufol debreceni gyárának épülete

Elérte a legmagasabb pontját a Deufol német logisztikai cég debreceni gyárának épülete, az ebből az alkalomból pénteken tartott bokrétaünnepen az iparcsarnok tetején egy földlabdás facsemetét helyeztek el, ami a későbbiekben a csarnokhoz tartozó kertbe kerül.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hogy a Deufol hétmilliárd forintos beruházással 120 új munkahelyet teremt a városban, és további fejlesztésekben gondolkodik.

A Gazdaságvédelmi akcióterv lényege a munkahelyteremtés - mondta a városvezető. Hozzátette: "ott folytatjuk, ahol abbahagytuk a járvány előtt annak érdekében, hogy az egészség mellett a munkahelyeket is megvédjük. Ezért fejlesztjük tovább a déli iparterületet is, ahol jelenleg a belső úthálózat bővítése zajlik és júniusban elkezdődik a terület északi részén, a 47-es főúton egy ötágú körforgalom megépítése is a Magyar Közúttal közösen."

Papp László korábban az MTI-nek elmondta: a beruházáshoz a magyar kormány 1,4 milliárd forint, a város önkormányzata további 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A polgármester szerint a beruházással új iparág, a logisztika és a csomagolástechnika válik meghatározóvá Debrecenben.

Jürgen Hillen, a cég ügyvezető igazgatója - aki a járványhelyzet miatt nem lehetett jelen a bokrétaünnepen - korábban azt mondta, a 20 millió eurós beruházással Európa legmodernebb logisztikai és csomagolóüzemét építik fel Debrecenben, amely egyben a Deufol délkelet-európai regionális központja is lesz.

Hozzátette: a Deufol az ellátási lánc megoldások és az ipari csomagolások globális piacvezetője, 12 országban, 90 helyszínen 2300 embert foglalkoztat, a debreceni lesz a 91. üzemük. Szolgáltatási körükhöz tartozik az export- és ipari csomagolás, logisztikai szolgáltatások, valamint az ellátási lánc mentén megvalósuló innovatív IT-megoldások. A cégcsoport tavaly 265 millió euró forgalmat ért el.

Elek Gergő, a Deufol Hungary regionális operatív igazgatója arról számolt be, hogy ideiglenes debreceni telephelyükön már beindították a saját famegmunkálást, de nagyon várják, hogy birtokba vehessék új épületeiket és logisztikai parkjukat a déli ipari övezetben.

Szabó Dániel, a kivitelezésért felelős, több mint ötven alvállalkozóval dolgozó Market Építő Zrt. műszaki igazgatója kiemelte, hogy a jelenlegi egészségügyi helyzetben is a projektben résztvevő minden szereplő kiválóan helytáll, a központ felépítése ütemterv szerint halad, és határidőre, jó minőségben készül el a beruházás. A Deufol új logisztikai parkja várhatóan szeptember elején fog megnyílni, ami azt jelenti, hogy a teljes kivitelezés kevesebb,mint egy év alatt készül el a 2019 októberi kapavágási ünnepséget követően.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.