Gazdaság
Bezár a kávéfőzős szarvasi gyár, mindenkit kirúgtak
A kávéfőzőket és lámpákat gyártó cégtől az összes dolgozót, több mint 400 embert elbocsátották.
2019.01.25 07:38ma.huBefejezi a termelést a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., a kávéfőzőket és lámpákat gyártó cégtől az összes dolgozót, több mint 400 embert elbocsátották - közölte a cég a Klubrádióval.
Hatvanhat év után befejezi termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott. A helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott változtatni.
A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint 400 embernek mondtak fel, bár azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel hatvan főt tudtak elhelyezni partner vállalatainknál. és további tárgyalások vannak folyamatban.
A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak a termelés befejezését. Mint írták, A vezetőség továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének.