Kedvező szezonra számít idén a cég

A Heineken lebomló poharat tesztel

A cég által használt közel 20 fajta átlagosan a vállalat karbonlábnyomának 39 százalékát teszi ki, és a költségekben is tetemes részt képviselnek.

2018.05.05 12:31MTI

A szokásosnál melegebb tavasz kedvez a sörfogyasztásnak, a Heineken Hungária Zrt. jó évet vár. A vállalat idén csökkenti karbonlábnyomát: májusban lebomló növényi alapú poharakat vezetnek be, amivel már az idei fesztiválszezonban csökkentik a műanyagfelhasználást, a jövő évtől pedig folyamatosan fenntartható csomagolástípusokra állnak át a tervek szerint.

A Heineken MTI-nek küldött tájékoztatása szerint négy fővárosi vendéglátóhelyen indul májusban a műanyagpohár-mentes kezdeményezés, amelynek keretében lebomló, növényi alapú poharakban kínálják söreiket. A környezetkímélő PLA poharak elterjesztésével jelentősen csökkenhet a Heineken Hungária karbonlábnyoma, valamint a vendéglátásban termelt hulladék mennyisége.

Közölték: a cég által használt közel 20 fajta csomagolóanyag - az alumíniumdoboztól a papírtálcán át a rekeszig - átlagosan a vállalat karbonlábnyomának 39 százalékát teszi ki, és a költségekben is tetemes részt képviselnek. A cég folyamatosan dolgozik ennek az aránynak a csökkentésén és környezetbarát technológiák bevezetésén.

A lebomló növényi alapú poharak egyelőre háromszor-négyszer többe kerülnek, mint a hagyományos műanyagpoharak, ám a helyzet nyilván javulni fog, amint szélesedik a kínálat. Egyelőre ugyanis csupán pár gyártónál érhető el a PLA technológia Európában - írták.

A "műanyagpohár-mentes május" mozgalomhoz többféleképpen lehet csatlakozni, a PLA poharak használatán túl egyéni innovatív megoldásokkal is, például repohárral, vagy üvegpohár használatával.

A sör ugyanannyiba kerül ebben a pohárban, mint a hagyományosban, mivel a lebomló poharakat betétdíjas rendszerben működteti a vállalat a májusi kezdeményezésben: a fogyasztó 50 forint betétdíjat fizet a lebomló pohárért, amelyet visszakap vagy lefogyaszthat, ha a használt poharat leadja a szelektív gyűjtés céljából a csatlakozó vendéglátóhelyek pultjaiban. A leadott poharakat a vendéglátóhelyeken szelektíven gyűjtik, elszállítják és erre szakosodott magyar hulladékfeldolgozó vállalkozásokon keresztül komposztálják, ezzel biztosítva a technológia körkörös jellegét - írták.

A nyilvános céginformációk szerint a Heineken Hungária Zrt. árbevétele utolsó lezárt gazdálkodási évében 2016-ban 52 milliárd 368 millió forint volt, mintegy 794 millió forinttal több, mint 2015-ben. 2016-ban azonban 400 millió forint veszteséget ért el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.