Hitelezés 2013
A kormány a magáncsőd intézményéről is tárgyal a bankszövetséggel
A magáncsőd intézményéről is tárgyal a kormány a Magyar Bankszövetséggel; arról, hogy miként lehetne anélkül bevezetni, hogy veszélyeztetné a bankrendszer stabilitását.
2013.05.08 14:21MTIEzt Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára mondta szerdán Budapesten, a Portfolio.hu Hitelezés 2013 című konferenciáján. Az államtitkár leszögezte: a magáncsőd bevezetésnek számos feltétele van, megfelelő felkészülési időszak kell egyebek között az intézményrendszer kialakításához. "Meglepődnék, ha ez idén lenne" - tette hozzá.
Orbán Gábor jelezte: amennyiben döntés születik arról, hogy az intézményt létrehozzák, annak fontos támpontja lesz a nemrég bevezetett ír példa. Ott ugyanis bebizonyították, hogy be lehet vezetni a magáncsőd intézményét nagy nyomás alatt lévő bankrendszer mellett is.
A panelbeszélgetésen Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy egy jó koncepcióval kialakítható olyan intézmény, amely egyaránt figyelembe veszi a jelzáloghitelezés intézményét és a lakhatáshoz való jogot. El lehet érni, hogy 4-5 év után az ügyfél rendezett körülmények között, adósságától megszabadulva, tiszta lappal induljon - tette hozzá.
Orbán Gábor a konferencián megerősítette Cséfalvay Zoltán államtitkár szerda reggeli kijelentését, amely szerint a kormány nem tervezi újabb eszközök bevezetését a devizahitelesek megsegítésére. Elképzelhető, hogy az árfolyamgátra való jelentkezés határidejét tovább hosszabbítják - tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árfolyamgát jelenlegi, 37 százalékos részvételi aránya tekintetében csak akkor lehetne a marginális hatáson túl komolyabb eredményre számítani, ha nagy tájékoztatási kampányt indítanak.
Nagy Márton szerint a magyar bankrendszerben a nemteljesítő hitelek aránya "már tetőzött vagy legalábbis idén tetőzik". Hangsúlyozta, hogy az igazi kérdés nem az, hogy mekkora ez az arány, hanem, hogy miként változik időszakról időszakra, és, hogy a rossz hiteleknek mekkora részét fedezték a bankok értékvesztés leírásával.
A jegybanki szakember hangsúlyozta, hogy a - szervezet számításai szerint - 16-17 százalékon tetőző nemteljesítő hitelarány nincs nagy hatással a bankok likviditására. Ha akarnának, tudnának hitelezni - tette hozzá.
A hitelezés beindításával kapcsolatosan Orbán Gábor kiemelte, hogy "nincs egy nagy svung", amivel ezt meg lehetne oldani. Sok kis ötlet kell és ennek az lesz az eredője, hogy megfordul a piac - mondta.
Kapcsolódó írások:
- Cséfalvay: a devizahitelesek megsegítésére nincs új eszköz
- NGM: továbbra is Cséfalvay vezeti az tárgyalásokat
- Cséfalvay: fontos az innováció a válságból való kilábalásban
- Cséfalvay: Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól
- Cséfalvay: a forint ingadozása a ciprusi helyzetre vezethető vissza