Hat éve világ első

Aranytermelésben továbbra is Kína vezet

Immár a hatodik egymást követő évben Kína a világ első számú aranykitermelője - derült ki az iparág csütörtökön közzétett adataiból.

2013.02.07 15:30MTI

A kínai aranytermelés tavaly 11,66 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbi rekordot. A 2012-es teljesítmény 403 tonna, csaknem a százszorosa az 1949-ben elért alig több mint négy tonnának.
   
A több mint 400 tonna közel 83 százalékát az ország tíz legnagyobb aranytermelője, köztük Santung, Honan és Csianghszi tartomány adta.
   
A szakemberek az elmúlt évek eredményét az ágazatnak kedvező, ösztönző központi szabályozóknak tudják be.
   
Korábbi becsült adatok szerint tavaly összesen körülbelül 2700 tonna aranyat termeltek a világ bányáiban, ami másfél százalékos bővülésnek felel meg éves bázison. Kína mögött Ausztrália és az Egyesült Államok végzett a második, illetve a harmadik helyen előbbi 250, utóbbi 230 tonnával.
   
Kína 2007-ben lett a világ legnagyobb aranytermelője, akkor Dél-Afrikát megelőzve. India után a második legnagyobb arany felhasználó több mint 761 tonnával (2011).

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.