A dinnye-, valamint a zöldség-gyümölcs ügyben
Állásfoglalást kért a GVH elnöke két mezőgazdasági kartellügyben
A dinnye-, valamint a zöldség-gyümölcs kartell ügyben állásfoglalást kért a vidékfejlesztési minisztertől a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke.
2012.12.21 14:57MTI November vége óta a GVH-nak be kell szereznie a vidékfejlesztési miniszter állásfoglalását, amennyiben versenykorlátozó megállapodás gyanúja miatt folytat versenyfelügyeleti eljárást mezőgazdasági piaci szereplők ellen.
A GVH elnöke által kért állásfoglalás két ügyhöz kötődik. Az elsőben a hivatal azt vizsgálja, hogy az eljárás alá vont vállalkozások részt vettek-e versenykorlátozó megállapodásban, amikor vélhetően az idei görögdinnye árakról egyeztettek.
A másik eljárásban a GVH azt vizsgálja, hogy az eljárás alá vont vállalkozások - mint ajánlattevők - a Magyarországon 2010 novemberét követően kiírt, zöldség és gyümölcs beszerzésekre vonatkozó közbeszerzések keretében összejátszottak-e egymással.