IMF-meghallgatás
Borbély: az ÁKK-nak most is hosszabb időszakra elegendő tartaléka van
A 2008-as IMF-hitelcsomagra - 20 milliárd euró - elsősorban nem adósságkezelési célból volt szükség, az adósságkezelő akkor is és most is hosszabb időszakra érvényes tartalékkal rendelkezett.
2012.09.26 13:28MTIA szakember a bizottság "2008-as IMF-megállapodás és körülményei" című napirendi pontjának meghívott előadójaként emlékeztetett: a hitelpiaci válság Európát március elején érte el, aminek hatására a kibocsátási tervet módosítani kellett.
Egyrészt a forintkötvény értékesítést csökkentette, másrészt növelte a kincstárjegy- és a devizakibocsátást, s ezzel működött a rendszer - fogalmazott Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese.
Elmondta: sajnálatos módon akkor - mivel új helyzet volt -, más piaci megítélése volt annak, ha valaki az Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult.
Kifejtette: akkor azt gondolták a piaci szereplők, hogy pénzügyi gondok vannak, így a hitelminősítők rontottak Magyarország kilátásain, a befektetési bankok már nem vásároltak állampapírokat, s voltak olyanok is, akik elkezdtek állampapírt értékesíteni.