Megemlékezés

Titanic-tragédia - a katasztrófa elfeledett titkai

1912. április 14-én éjfél előtt ütközött jéghegynek, és 15-én fél kettőkor süllyedt el.

2023.04.15 19:42ma.hu

Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajónak közel 29 kazánja volt, amiket éjjel-nappal fűtöttek, ezt 179 fűtő végezte, napi 600 tonna szenet fogyasztott, amit kézzel rakodtak. A hajó három óriási hajócsavarjából kétoldalt két, gőzgépek által hajtott háromtollú volt, a középsőt viszont gőzturbina, ez is háromtollú de valamivel nagyobb volt, mint az oldalsók. A gépészek közül kevesen, de túlélték a katasztrófát.

A Titanic kazánjai gyártás közben.


A hajó az útvonalon sok jéghegy-figyelmeztetést kapott, ezért Smith kapitány kicsit délebbre kormányozta a hajót. Nem volt sebességrekord-hajhászás, de a kor szokása szerint addig nem csökkentettek sebességet, ameddig nem látták közeledni a jeget.

A hajó rádiója napközben elromlott, a rádiósok ahelyett, hogy előírásszerűen a tartalék, kisebb teljesítményű rádiót használták volna, elkezdték a hibát keresni, és végül egy trafózárlatot találtak, amit megjavítottak. Ennek volt köszönhető, hogy a segélyhívásokat kellő távolságból is fogni tudták. A hajó rádióoperátorai (akik a Marconi cég alkalmazottai voltak) utolsó adásukat a hajó elmerülése előtt öt perccel adták, és a hajóval együtt merültek el.

A napközbeni jégfigyelmeztetések nagy része a térképszobába került, a kapitány kezébe még az sem jutott, ami közvetlen a hajó közeléből, az SS Californian-ról érkezett, pedig a jég kifejezett közelségét jelentette. Az SS Californian mindössze negyven percnyire volt a Titanic ütközésének helyétől, de éjszakára kikapcsolták a rádiót. A fellőtt jelzőrakétákat látták ugyan, de a hajón folyó partik részének tartották, a rádiós segélykérést nem hallották.

A második legközelebbi hajó a Carpatia 1:40 perc alatt ért oda, már a Titanic elsüllyedése után, a Californian viszont szinte mindenkit meg tudott volna menteni a korábbi odaéréssel. A Carpatia hajóorvosa dr. Lengyel Árpád (dr. Weisz Árpád) volt, ő látta el a kimentett közel hétszáz túlélő nagy részét.

A legendákkal szemben nem voltak minőségi problémák a hajó gyártásakor, viszont volt egy szénraktár parázslás, ami már az út elején is megvolt, de a pontos helyét csak nem sokkal az ütközés előtt találták meg. Ugyanakkor  a hajógyári bérért a munkások csak kis része volt igazán képzett.

A hajón aznap reggel 9:00-től mentőcsónak gyakorlatot terveztek, de Smith kapitány lefújta, mert 10:30-tól az első és a másodosztály utasainak a hajóstársaság által szervezett ima szertartása volt, ahol többek között imát mondtak a valaha is tengerbe veszett áldozatokért.

A Titanic három testvérhajó egyike volt, a Britannic és az Olympic nagyon hasonló, szinte egyforma volt. A Titanic gyári száma a Harland & Wolff hajógyárban a 401 volt. A katasztrófa után az Olympic-nál megemelték a vízzáró rekeszek magasságát, amit a Titanic esetén a kényelmes hosszanti közlekedés érdekében tartottak alacsonyabban, ami miatt az ütközést követően a víz át tudott bukni a rekeszfalakon, és több rekeszt is elárasztott, mint amennyivel a hajó a víz felett tudott maradni.

A Titanic filmben Digital Alphaserver-ekkel renderelték a képeket (1997), közte magyar alkotók is dolgoztak, így pl. a Titanic vízen való haladásánál a hullámok szétfutását, és magát a hajó kettétörését ábrázoló jelenetet is magyar számítógépes animátorok készítették.

Noha a Titanic, az Olympic és a Britannic is négykéményesnek látszik, valójában csak az első három füstölt a kazánokból érkező füstöt, a negyedik kémény forma csak szellőző volt, viszont így elkerülhető volt a nagy hajókon korábban sorban a fedélzeten ágaskodó szellőzőkürtők sora, amitől sokkal szebb és tágasabb fedélzetet lehetett berendezni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.