Környezet

Kevesebb élelmiszer-hulladék, javuló klíma?

Az emberi fogyasztásra szánt ételek 30-40 százaléka hulladékként végzi világszerte.

2016.04.08 14:30MTI

Kutatók szerint a szerves hulladék mennyiségének csökkentésével, és a kalóriabevitel módozatainak átalakításával fenntartható élelmiszerrendszert lehetne kialakítani, és csökkenthető lenne az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértéke.

Az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésével enyhíteni lehetne az éghajlatváltozás hatásait - mutattak rá új tanulmányukban a Potsdami Klímahatás Kutatóintézet (PIK) szakemberei.

A kutatók szerint a hatékonyabb élelmiszer-felhasználás és -elosztás révén 2050-re akár 14 százalékkal lehetne csökkenteni a mezőgazdasági tevékenységekből származó károsanyag-kibocsátást - írta a The Guardian című brit lap internetes kiadása.

"A mezőgazdaság a klímaváltozás mögött álló egyik fontos tényező, amely a globális üvegházhatású gázkibocsátás több mint 20 százalékáért volt felelős 2010-ben" - hangsúlyozta Prajal Pradhan, a tanulmány társszerzője. Mint hozzátette, az élelmiszer-veszteség és -hulladék csökkentésével elkerülhetővé válna a fölösleges károsanyag-kibocsátás és enyhülnének a klímaváltozás bizonyos hatásai.

Az emberi fogyasztásra szánt ételek 30-40 százaléka hulladékként végzi világszerte, mert tönkremegy a betakarítás és a szállítás alatt vagy a boltok és a fogyasztók dobják ki őket. Az élelmiszer-hulladék mennyisége várhatóan drasztikusan növekedni fog, ahogy a fejlődő gazdaságok, úgy mint Kína és India átveszik az olyan nyugati szokásokat, mint a több hús fogyasztása. A szakemberek szerint a gazdag országok továbbá több ételt fogyasztanak a szükségesnél, vagy egyszerűen kidobják az élelmiszert.

Az Environmental Science & Technology folyóiratban közölt tanulmány szerint a szegényebb országok fejlődésével és a világ népességének növekedésével az élelmiszer-hulladékkal összefüggő globális károsgáz-kibocsátás a jelenlegi 0,5 gigatonnányi szén-dioxid éves értékről 1,9-2,5 gigatonnányira fog emelkedni a század közepére.

Széles körben elterjedt elképzelés, hogy az élelmiszer-hulladék felszámolása és a világ élelmiszertöbbletének szétosztása segíthetne az éhezés problémájának felszámolásában. A kutatók arra jutottak, hogy miközben az egy főre jutó globális átlag élelmiszer-szükséglet szinte változatlan, az elmúlt öt évtizedben gyorsan nőtt az élelmiszerekhez való hozzáférés, ami több mint 300 százalékkal növelte a többlet megtermelésével összefüggő károsanyag-kibocsátást.

A tanulmány ugyan nem részletezi, hogyan lehetne csökkenteni az élelmiszer-hulladék mennyiségét, de rámutat, hogy a probléma kezelését célzó intézkedések már mind a fejlődő, mind a fejlett országokban megjelentek. Januárban például 30 vállalati vezető, kormányilletékes, alapítványi és kutatócsoporti vezető alakított koalíciót annak érdekében, hogy 2030-ra felével csökkentse az élelmiszer-hulladék mennyiségét.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.