Tudomány
Gazdag leletegyüttest rejt egy ókori kínai teherhajó
Több mint 14 ezer relikviát találtak abban az ősi kínai teherhajóban, amelyet a Dél-kínai-tengerben fedeztek fel 30 méter mélyen még 2007-ben.
2016.01.11 18:16MTIAz ősi tárgyak többsége porcelán termék, edények, tálak, kancsók, tányérok, amelyeket az akkor ismert kínai porcelánműhelyek állítottak elő - közölte Liu Cseng-csi, Kuangcso tartomány régészeti és kulturális ereklyék intézetének helyettes vezetője.
Január 5-ig a gazdag leletből a régészek feltártak még több száz arany, ezüst és réztárgyat, valamint mintegy 17 ezer darab rézérmét. A nagyon jó állapotban fennmaradt hajó a korai Déli Song-dinasztia (1127-1279) idején épült. Maradványai 22 méter szélesek és kilenc méter hosszúak.
Liu elmondta, néhány ereklyén még most is rajta van származása helyének és a készítő cégnek a neve, ami jól tükrözi a dinasztia idején virágzó gazdaságot, kereskedelmet.
Találtak a hajón személyes tárgyakat, karkötőket, gyűrűket és nyakláncokat is, ami arról árulkodik, hogy elsüllyedésekor fedélzetén kereskedők és utasok is tartózkodtak - tette hozzá. Teljes feltárását még az idén befejezik a kínai régészek.