Nincs veszélyben a Föld
Aszteroida csapódhat a Marsba
Egy futballpálya-nagyságú aszteroida csapódhat január 30-án a Marsba, az ütközés azonban nem fenyegeti a Földet - állítják amerikai és orosz kutatók.
2008.01.10 15:51MTIA WD5 jelű aszteroida, amelyet tavaly november 20-án fedeztek fel amerikai csillagászok, óránként csaknem 45 ezer kilométeres sebességgel tart a vörös bolygó felé. A becsapódás valószínűségét jelenleg 4 százalékosra becsülik a tudósok, a detonációs hatását pedig 3 megatonnára - körülbelül akkorára, mint a Tunguz- meteorit esetében, amely 1908-ban Szibéria lakatlan vidékén 60 millió fát tarolt le. Amerikai számítások szerint az esetleges becsapódás semmiképp sem lesz negatív hatással a Föld lakosai számára. Anatolij Zajcev, az orosz Bolygóvédelmi Központ igazgatója is osztja amerikai kollégái véleményét. Meggyőződése szerint ugyanakkor az esetleges kataklizmának "szervezési" következményekkel kell járnia, megváltoztatva a politikusok hozzáállását, meggyőzve őket arról, hogy milyen védtelen a Föld a hasonló jelenségekkel szemben. Mint kifejtette, bolygónk távolabb van ugyan az aszteroidaövezettől, mint a Mars, vagyis a hívatlan kozmikus vendégek kisebb valószínűséggel fenyegetik a Földet, egy esetleges becsapódás azonban rá kell, hogy irányítsa a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére. Az orosz tudós rámutatott, hogy az űrnagyhatalmak hajlandósága esetén a központ kész a gyakorlatban megvalósítani a Föld aszteroida elleni védelmi rendszerét, a Citadella-tervet. Anatolij Zajcev szerint a Mars felé száguldó aszteroida segítségével be lehet mérni a rendszer néhány paraméterét is. "Az a tény, hogy az aszteroidát tavaly novemberben, több mint két hónappal az esetleges ütközés előtt fedezték fel, alátámasztja azt a feltételezésünket, hogy egy ilyen rendszer reagálási idejének néhány naptól néhány hónapig kell terjednie" - mondta Anatolij Zajcev.