Biokémikus portré
Avram Hershko, a fehérjelebontó protein Nobel-díjasa 75 éves
December 31-én hetvenöt éves Avram Hershko Nobel-díjas, magyar születésű izraeli biokémikus.
2012.12.31 07:00MTIHerskó Ferencként született 1937-ben Karcagon. Édesapját, Herskó Mózest 1943-ban az orosz frontra vitték munkaszolgálatra, ő a következő évben fiútestvérével és édesanyjával a helyi, majd a szolnoki gettóba került. Innen bevagonírozták őket, ám a transzportot ismeretlen okból Auschwitz helyett Bécs környékére irányították, és egy osztrák kisváros munkatáborában élték túl a háborút. A harcok végeztével visszakerültek Karcagra, majd ötéves hadifogság után édesapja is hazatért. A család 1950-ben vándorolt ki Izraelbe, ahol Hershko a középiskola után az orvosi egyetemre iratkozott be. Ekkor "szeretett bele" a biokémiába, és eldöntötte, hogy - bár két évig gyakorló katonaorvosként is működött az izraeli hadseregben - a kutatásnak szenteli életét.
1969-ben szerzett PhD fokozatot, majd két évig a San Franciscó-i egyetemen végzett kutatásokat. Izraelbe visszatérve az újonnan létesített haifai orvosi egyetem biokémiai tanszékének vezetője lett. A viszonylag kis intézményben születtek legfontosabb felfedezései, de dolgozott a jeruzsálemi egyetemen és az Egyesült Államokban is. Nevéhez fűződik - a szükségtelenné vált fehérjék lebontásában döntő szerepet játszó - ubikvitin nevű fehérje felfedezése.
A fehérjelebontó protein felfedezéséért 2004-ben kémiai Nobel-díjat kapott - megosztva az izraeli Aaron Ciehanoverrel és az amerikai Irwin Rose-zal, így ő lett a tizennegyedik magyar, illetve magyar származású Nobel-díjas. A három tudós éveken át kutatta közösen, hogyan bomlanak le a test fehérjéi, és fedezte fel a sejtek egyik legfontosabb ciklikus folyamatát, a proteinek lebontásának szabályozását. Nekik köszönhetően ma már molekuláris szinten megérthetjük, miként ellenőriznek a sejtek központi folyamatokat az emberi szervezetben.
Hershko több rangos kitüntetés birtokosa, így átvehette az Adam Lasker-díjat (az ezzel kitüntettek több mint fele a Nobel-díjat is megkapta), az izraeli Wolf-díjat, az amerikai Tudományos Akadémia díját, a legrangosabb szaklapokban publikál és elismert szakkönyvek szerzője. 2004-ben szülővárosa, Karcag díszpolgára lett, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést.
Ő maga a rossz emlékek miatt nem nagyon szeret Magyarországra jönni, de három fia közül a legkisebb a budapesti orvostudományi egyetemen tanult.