Polgárháborító rendőrterror - diktaturológia kezdőknek és haladóknak

Az utca és a kormány, a jobb és a bal terrorja közé szorulva két tűz között találta magát a civil társadalom. Közben úgy tett, mintha nem tudná miért és hogyan került ilyen lehetetlen helyzetbe. Pedig leginkább neki, azaz nekünk kéne tudnunk. A cikk egy meglehetősen bonyolult szituáció átfogó elemzésére és a kiút megfogalmazására vállalkozik. Tájkép csata közben.
_{2006.10.27 11:59, Forrás: Kardos Gábor, ma.hu}

Hatalmi szereptévesztés

Súlyos szereptévesztés tanúi lehetünk, amikor a kormány és "rendőrsége" a régi komcsi hurráoptimizmust idéző demagógiával hangoztatja milyen elégedett saját magával és rendszerének demokratikusságával. Közben meg az emberjogi szervezetek többször is határozottan elítélték őket, már a szeptemberi túlkapások miatt is. Megnyugtatóbb lenne fordítva, ha az emberjogi szakértők dicsérnék őket, miközben ők maguk szemérmesen szabadkoznának, hogy azért lehetne ezt jobban is csinálni és a jövőben majd még jobban fognak igyekezni. Na onnan tudnánk, hogy valóban demokrácia van és jól működik. Ez a mostani öntömjénezés már önmagában gyanús.

Rettentő idegesítő az is, ahogy ismételgetik a hatalom különböző képviselői, hogy lehet tüntetni. Mintha különleges kegyet gyakorolnának ezzel és nem lenne eleve evidens. Persze, minél inkább hangoztatják, annál kevésbé evidens.

Közbevetőleg: milyen szépen tudták mondogatni a liberálisok, hogy ők bizony politikai ellenfeleik szabadságjogaiért is kiállnak... És most miért nem mondják? Miért hallgatnak, sőt: leginkább az ellenkezőjét hangoztatják? Miért próbálja most a főváros hivatalosan liberális vezetése önkormányzati eszközökkel korlátozni és engedélyekhez kötni a gyülekezési jog gyakorlását és a szabad véleménynyilvánítást?

A civil társadalmi szolidaritás azt követeli, hogy azok szabadságjogait is megvédjük, akik egyébként nem szokták ezeket tiszteletben tartani, mert különben ugyanolyan kirekesztő szélsőségessé válunk, mint amivel őket vádoljuk. Tulajdonképpen ennél is többet követel a társadalmi szolidaritás, valami olyasmit, mint mikor a 68-as francia diákmozgalomban azzal utasították el az egyik német és zsidó származású vezetőjükkel szembeni diszkriminációt, hogy "mindannyian német zsidók vagyunk". Amikor pedig ma a szélsőjobb durva diszkriminációját tapasztaljuk, akkor vajon mit mondjunk?

Eleve félrevezető és manipulatív a szélsőjobb középpontba állítása a közbeszédben, ami egyértelműen a hatalom érdekeit és az ellenzék lejáratását szolgálja. A maximum pár száz gyújtogatni is kész szélsőségesnél sokkal inkább fenyegeti a közrendet a rendőrség fasizálódása. A bármilyenoldali randalírozók -ha százan vannak is- minden esetben egyéni a felelősségük, mert erőszakosságuk is egyéni, amiért magánemberként kell felelniük a bíróság előtt. A rendőri erőszak viszont a köz nevében lép fel, állami erőszak vagyis mindannyiunk erőszakossága. Ezért nagyobb ez esetben a felelősség és sokkal súlyosabb minden túlkapás. Akkor ki demagóg? Fel kéne ezt fogni végre, mielőtt a puha-pihe piacdiktatúra tovább keményedik itt nekünk.

Ne hagyjuk annyiban! Békés demonstrációkkal és gyertyákkal tegyük emlékhellyé a harmadik köztársaságban példátlanul brutális és illegális rendőri beavatkozás színhelyét. Követeljük, hogy köztéri szobor felállításával váljon mementóvá a hely, örök emlékül arra, hogy mit nem tehet egy demokrácia rendőrsége és milyen határt nem szabad túllépnie, ha nem akarjuk, hogy valamilyen diktatúra eszközévé váljon.

A baloldal fasizálódása

Annyit riogattak már minket balról a szélsőjobboldal és a fasizmus veszélyével, hogy tényleg gondoljuk végig a kialakult helyzetet ebből a szempontból, de féloldalas előítéletek nélkül. Meglepően tanulságos.

Mit gondolhatunk arról a rendszerről, amelyikben országa egyedüli megmentőjének szerepében tetszelgő Vezért látunk, akit hívei vakon követnek, még akkor is, ha kiderül, hogy saját választóit is megtévesztve hazudott a hatalom megtartása érdekében? Amikor követői már rendpárti szólamokkal igazolják a szabadságjogokat és a közrendet legdurvábban sértő rendőri beavatkozásokat is, akkor ebben a rendszerben rá kell ismernünk a fasizmus alapsémájára. Egyáltalán mi különbözteti meg a két tábort, ha mindkettő vakon követi Vezérét mint az ország egyetlen lehetséges megmentőjét? Mitől nem szélsőjobboldali az ilyen baloldal? És mitől nem manipulatív összeesküvés-elméletek a szélsőjobb előretörésével kapcsolatos konstrukciói, melyek nyilván saját fasizálódásáról terelik el a közvélemény figyelmét. Mindent egybevetve azt látjuk tehát, hogy az egész kétpártrendszer fasizálódik.

Ha most a baloldal általa rendelt közvélemény-kutatásokkal bizonygatja, hogy a többség helyesli a rendőrállamot, attól nem csökken a fasizálódás, hanem fokozódik. Ne felejtsük el, hogy a hitleri nemzeti szocializmust is támogatta saját közvéleményének nagy többsége. Talán még a kádárizmust is sok tekintetben támogatta a többség. Ha a többség szerint jó a fasizálódás, netán arra is szavazna, attól még az nem lesz demokratikus dolog, mert önmagában ellenkezik a demokrácia alapelveivel. Formálisan a hitleri diktatúrát is megszavazták, sőt néhány sztálini rendszert is. Ma egyébként pontosan a képviseleti rendszer formálissá válása és a közvélemény-kutatásokkal manipulált mediokrácia globális véleménydiktatúrája fenyegeti leginkább a demokráciát a nyugati típusú rendszerekben. Pontosan emiatt veszti hitelét az emberek szemében. Különösen veszélyes gyakorlat a közvélemény-kutatásokat valamiféle választási eredményként felhasználni.

A kiútról

A tüntetés is egyfajta civil kontroll és a demokrácia gyakorlásához tartozik, de tartósabb eredményekhez mégis inkább a sztrájk és az önszerveződés vezethet. Ráadásul a tüntetések a mai hatalmi struktúrában legkevésbé fontos tényezőre gyakorolnak nyomást, a közvéleményre, míg a sztrájkok az egyetlen igazán meghatározó hatalmi tényezőre, a gazdasági hatalomra gyakorolnak nyomást.

Amit a modern nyugati demokráciákban politikának neveznek egyfajta politikai valóságshow, politikai bulvár, mely lényegében különvált a valódi hatalmat jelentő gazdaságtól és a valóságshow éppen aktuális epizódjai egészen minimális hatással vannak a gazdaságra, míg ez utóbbinak változásai közvetlenül befolyásolják a politikai színt. A mediokráciává torzított demokráciában a politikai játszmák nem a hatalom gazdasági realitásainak kifejeződését, hanem sokkal inkább azok álcázását szolgálják. Azonban történelmi helyzetekben az álarcok és maskarák lehullanak. Most is ezt láthattuk, nem utolsó sorban a böszme-beszéd nyilvánosságra kerülése következtében.

Nem minden forradalmi megoldás valamiféle romantikus ideál megvalósítása, hanem lehet kényszermegoldás is a fasizálódó hatalommal és vele együtt fasizálódó csőcselékével szemben. Ha egy régi, 56-os tankot újra lehet indítani, akkor mennyivel inkább lehet és kell újraindítanunk a civil társadalmat. Nincs az a rendőrkordon, ami ellenállhat a közakaratnak. Leginkább ebben, vagyis magunkban bízhatunk. Mindazonáltal jobb békés úton. Ennek fő eszköze a népszavazás, de nem a politikai osztály ellenzékbe szorult részének kezdeményezésére, hanem valóban alulról jövő, civil kezdeményezésre.

A rendszerváltó népszavazásról

Nem is olyan bonyolult egy rendszerváltó népszavazás kérdéseinek megfogalmazása a valódi többpártrendszer biztosítása érdekében. Például a következő viszonylag könnyen megérthető és eldönthető kérdésekkel:

- közvetlen választás, minden listás mandátum eltörlése (aki listán került be a parlamentbe, a következő általános választásokon ne indulhasson újra)

- a parlamenti küszöb radikális csökkentése (pl. 2 %-ra), a kopogtató cédulák eltörlése

- minden politikai reklám betiltása (mivel vagy közpénzből történik és azért törvénytelen, vagy magánpénzből és akkor korrupcióra utal) kizárólag a politikai kommunikációra kijelölt helyeken és módokon lehessen kampányolni (kis kép - nagy program, a mostani nagy kép - kis program helyett)

- a civil kontroll intézményesítése (például a most induló francia elnökválasztási kampány fő témája a régi római néptribunátust idéző olyan rendszer bevezetése, melyben civil esküdtek ellenőriznék a képviselőket és választási ígéreteik betartását)

- ennél is hatékonyabb és egyszerűbb rendszer, ha csak helyhatósági választásokkal lehet bejutni a parlamentbe és választóinak fele + 1 bármikor visszahívhatja bármelyik képviselőt

- a kormány túlhatalmának kiegyensúlyozása a köztársasági elnök közvetlen választásával és azzal, hogy pártkatonák helyett pl. a Nemzeti Bank, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Legfelső Bíróság elnökét és a legfőbb ügyészt ő nevezné ki

Aligha véletlen, hogy a Németh-kormány idején beígért, a majdani független parlament által megalkotandó választási törvénnyel máig adós maradt a rendszer. Csak a küszöböt vitték fel, hogy lehetőleg ne kelljen újabb pártokkal osztozni a hatalmon.

Mindezen lehet és kell változtatnunk. Végső soron a megoldás és a demokrácia sorsa a civil társadalmon múlik.

Mégiscsak izgalmas dolog a történelem. Az igazság végül utat tör magának. De miért mindig rajtunk keresztül?

Használati utasítás a cikkel kapcsolatban:

A parlament kisbetűvel nem elírás. Majd akkor lehet naggyal írni, ha lesz mit.

A "mi" a cikkben mindvégig a civil társadalom egészére utal, benne a különféle pártok híveivel.

Érdemes még külön tisztázni azt, hogy az ellenzékiséget, vagy pontosabban a másként gondolkodást csak az véli fideszpártiságnak, aki kétszínű világnézetben gondolkodik (magyarán politikailag színvak). Ha netán kormányra kerülnek, akkor meg balliberálisnak fognak tartani ugyanazért a rendszerkritikáért? Ugyan...

A másként gondolkodás lényeges mozzanata, hogy tudunk másokkal együtt gondolkodni, a civil társadalmi szolidaritás logikája szerint és nem pártosan. Ez persze leggyakrabban ellenzékiség formájában nyilvánul meg, mert a hatalom viszonylag ritkán szorul a civilek szolidaritására.

	[2/2]
1. oldal 2. oldal

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!