Labdarúgás

Már nem Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzője

Munkáját ideiglenesen Tayfun Korkut veszi át.

2021.11.29 10:35MTI

A Hertha BSC irányítói azonnali hatállyal felmentették a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Dárdai Pált, akinek a munkáját az idény végéig Tayfun Korkut veszi át - adta hírül hétfőn a berlini klub honlapja.

A 45 éves magyar szakember - a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya - januárban ült le másodszor a gárda kispadjára, miután 2015 és 2019 között már irányította az első csapatot. A szezon végén sikerült kiharcolnia az együttessel a bennmaradást.

Az utóbbi négy bajnokiján nyeretlen Hertha 13 forduló után 14 ponttal a 14. helyen áll a Bundesligában.

"Szeretnénk köszönetet mondani Dárdai Pálnak a munkájáért. Az előző szezonban nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását, és kihívásokkal teli körülmények között tartotta benn a gárdát az első osztályban" - mondta a váltással kapcsolatban Fredi Bobic, az egyesület sportigazgatója. "Tayfun Korkut kinevezésével szeretnénk elérni, hogy a csapat új impulzusokat kapjon. Tayfun a múltban már bebizonyította, hogy nemcsak stabilizálni tud egy együttest, hanem aprólékos és szenvedélyes munkájával fejleszteni is".

A 47 éves, Stuttgartban született török szakember játékospályafutása során a Stuttgarter Kickersben, a Fenerbahcében, a Real Sociedadban, az Espanyolban, a Besiktasban és a Genclerbirligiben szerepelt. Középpályásként 42-szer lépett pályára a török válogatottban, edzői karrierjét pedig az utánpótlásban kezdte. A Real Sociedadnál, a Hoffenheimnél és a VfB Stuttgartnál töltött időszak után 2012-től a török válogatott másodedzője lett, majd 2014-től a Hannover 96 együttesét irányította, ezután következett az 1. FC Kaiserslautern, a Bayer Leverkusen, a VfB Stuttgart, most pedig a Hertha BSC.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.