Koronavírus-járvány
Koronavírus - Kapás Boglárkának pozitív lett a tesztje
Az első tesztje még negatív lett, a második azonban már nem.
2020.03.31 13:56MTIMegfertőződött az új típusú koronavírussal két válogatott úszó, Kapás Boglárka és Kozma Dominik.
Az olimpiai bronzérmes Kapás kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett.
"Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet nem érzek" - mondta a 26 éves versenyző, aki egyúttal felhívta a figyelmet a védekezés és az otthon maradás fontosságára.
Később az M1 aktuális csatornának elárulta, hétfőn tudta meg az eredményt, akkor el is sírta magát. Hozzátette, úgy tudja, másoknak is pozitív lett a második tesztje. Megjegyezte, mostanra megnyugodott, a pozitív teszt pedig legfeljebb annyi változást hoz számára, hogy ő most már élelemért sem hagyhatja el a lakhelyét.
Nem sokkal később Kozma Dominik az M1 aktuális csatornának szintén megerősítette, hogy neki is pozitív lett a második tesztje.
"Vegyes érzésekkel fogadtam. Nem mondom, hogy nem vagyok tőle betojva. Féltem a feleségemet" - mondta a BVSC világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, aki hozzátette, neki sincs semmi baja, egyetlen tünetet sem produkál.
Kapás a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, tavaly nyáron a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón diadalmaskodott. Kozma a 2017-es hazai rendezésű vb-n a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként lett harmadik, míg kontinensviadalról négy bronzérme van, köztük egy egyéniben.
Kapcsolódó írások:
- Koronavírus - Johnson után a brit egészségügyi miniszter tesztje is pozitív lett
- Koronavírus - Pozitív Boris Johnson brit miniszterelnök koronavírustesztje
- Pozitív Károly brit trónörökös koronavírus-tesztje
- Koronavírus - Pozitív lett a Japán Olimpiai Bizottság alelnökének tesztje
- Pozitívra javította a magyar államadós-osztályzat kilátását a Standard & Poor's