Siker

Evezős vb - Galambos a negyeddöntőből is futamgyőztesként jutott tovább

Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban az előfutamhoz hasonlóan a szerdai negyeddöntőből is futamgyőztesként jutott tovább a Linzben zajló olimpiai kvalifikációs evezős világbajnokságon.

2019.08.28 16:54MTI

Az idén Európa-bajnok evezős a verseny eredményközlője alapján 6:57.730 perc alatt teljesítette a 2000 méteres távot. Galambos a negyeddöntőben végig az élen haladt, tempóját csak brit riválisa tudta tartani. A harmadik, továbbjutó helyet lengyel ellenfele szerezte meg, aki féltávnál hagyta maga mögött a mezőny másik felét.

A magyar evezős vasárnap az előfutamában 7:18.730 perccel nyert, az Eb-döntőben 6:57-tel diadalmaskodott.

Az olimpiai programban szereplő női kétpár harmadik reményfutamában Preil Vivien és Gadányi Zoltána 7:26.700 perces eredménnyel a negyedik, utolsó helyen zárt. Az egység így nem került az elődöntőbe, a legjobb 12 közé, és a folytatásban csak a 13. helyért küzdhet.

Ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat a vb-n egyetlen olimpiai kvótát sem tud szerezni. A női kétpárban a legjobb 11 között kellett volna végezni, csakúgy, mint a Simon Béla, Juhász Adrián férfi, valamint a Polivka Dóra, Krémer Eszter női kettesnek, míg férfi egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz számára az első kilenc hely valamelyike jelentett volna kvótát Tokióra. Erre már csak jövőre, a svájci pótkvalifikációs versenyen lesz lehetőségük a magyaroknak.

A férfi könnyűsúlyú ketteseknél - amely nem szerepel az olimpiai programban, és csupán nyolc hajó nevezett - a magyar egység, Szabó Bence és Furkó Kálmán az előfutamból még nem, a szerdai reményfutamból viszont már döntőbe jutott. A magyarok 6:52.880 perc alatt értek célba a harmadik helyen, döntőbe jutásukat - ehhez az első négyben kellett végezniük - egy pillanatig sem fenyegette veszély. A versenyszám döntőjét péntek kora délután rendezik.

Pétervári-Molnár férfi egypárban alsóházi (EFGH) negyeddöntős futamában 7:11.080 perccel a harmadik helyen ért célba, így a folytatásban csütörtök délután az EF elődöntőben áll rajthoz.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.