Befejezte pályafutását
Szélig Viktor is szögre akasztja a hokibotot
A 39 éves hátvéd az elmúlt kilenc szezonban a francia Briancont erősítette, amellyel tavaly bajnok lett.
2015.03.05 11:17MTIBefejezte jégkorongos pályafutását Szélig Viktor, aki 21 felnőtt világbajnokságon lépett jégre, és 230-szor szerepelt a magyar válogatottban, amivel az örökrangsor második helyén áll.
A 39 éves hátvéd az elmúlt kilenc szezonban a francia Briancont erősítette, amellyel tavaly bajnok lett. Előtte kizárólag a Dunaújvárosban játszott, és négyszer nyert magyar bajnokságot. Az MTI-nek csütörtökön elmondta: a francia klubnál változatlanul számítanak rá, vagyis családjával nem költözik haza.
Kiemelte: az első vb-je 1993-ban nagyon emlékezetes volt, valamint az, amikor 2008-ban Szapporóban feljutott a világ élvonalába a válogatott. Szélig a nemzeti csapattól 2013-ban köszönt el, és még két idényt szerepelt a Brianconban, amely most a negyeddöntőben búcsúzott.
A magyar válogatottsági örökrangsor:
Kangyal Balázs 237
Szélig Viktor 230
Ladányi Balázs 227
Horváth András 225
Tokaji Viktor 222