Erdei Zsolt vezetésével
Megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia
Erdei Zsolt szakmai vezetésével kedden megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia, egyikeként annak a négy nagy központnak, mely a kiemelt sportágfejlesztési támogatás részeként jön létre a sportágban.
2014.01.21 12:36MTIAz újpesti Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezett ünnepi megnyitón Simicskó István sportért felelős államtitkár fontos és örömteli eseménynek nevezte az akadémia létrejöttét.
Jelezte, hogy a szövetség korábbi, átlagban évi 70 millió forintos költségvetésével szemben a kiemelt támogatás révén csak az idei első fél évben 524 millió forinthoz jut a magyar boksz, a 2020-ig terjedő időszakban pedig összességében 5,7 milliárd forintot kap.
Az amatőrök és a profik között is világbajnoki címig jutott Erdei Zsolt akadémiáján 19 fiatal kezdte meg a munkát. Ők mostantól a Madárfészekben edzenek, s Budapesten tanulnak, ám a versenyeken eredeti klubjaiknak szerzik majd a pontokat, helyezéseket.