Happy Mami

Válás gyerekkel

Élvezni az élet minden pillanatát, elengedni az ítéleteinket, elvárásainkat önmagunkkal és mindenki mással szemben is. Így is lehet?

2018.06.25 19:09ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Legutóbb elmentünk a lányommal fagyizni, és szóba elegyedtünk az úriemberrel, aki kiszolgált minket. Amikor kiderült, hogy elvált vagyok, elszomorodott az arca, és részvétteljesen megsimogatta Sophie fejét. Azóta másfél adagnyi gombócot kapunk, amikor csak megyünk. :D

Nem gyakran, de előfordul, hogy sajnálják a gyerekemet, amiért apa nélkül nő fel. És azt sem állítanám, hogy én magam nem szoktam ebbe a drámába olykor-olykor belecsöppenni. Viszont tudatosítom ilyenkor magamban, hogy ez az érzés nem hozzám tartozik, egyszerűen csak megérzem azt, amit az emberek úgy általában gondolnak arról, miként hat egy válás a gyerekre.

Amit a nagy többség gondol erről, azt szerintem nem kell kifejtenem, ellenben elmondom most a saját érdekes nézőpontomat erről, mely szerint az elvált szülők gyereke is lehet ugyanolyan boldog és felhőtlen, mint azok a gyerekek, akiknek együtt élnek szülei. Sőt!

Az én nézőpontom szerint a lányom nagyon jól tudta, miért választ minket a szüleinek. Azt is tudta, hogy nem együtt fogjuk őt felnevelni, és azt is tudta, hogy én leszek meghatározóbb az életében. És még azt is tudta, hogy ő miben tud hozzájárulás lenni az én életemhez.

Mióta ketten vagyunk, sokkal türelmesebbek vagyunk mindketten. Figyelünk egymásra. Igen, mindketten ezt tesszük. Ő is látja rajtam, ha épp valami miatt feszültebb vagyok, és olyankor vagy visszahúzódik kicsit, vagy épp ad egy óriási energia löketet egy simogatással vagy egy poénnal. Én pedig figyelem őt, és ha nyugtalanabb, megkeresem a módját, hogyan tudom újra egyensúlyba billenteni. Nem agyalok túl sokat, egyszerűen csak annyit kérdezek magamtól, hogy milyen hozzájárulás lehetek most az életéhez? Van, amikor összebújásra van igénye, máskor beszélgetne, vagy csak táncolna velem. Figyelek, semmi mást nem teszek. Nem akarom megoldani a helyzeteket, nem akarom sem őt, sem magamat megjavítani. Egyszerűen csak sodródom az árral, engedem, hogy azt adjuk egymásnak, akik vagyunk.

Csodálatos pillanatokat élünk át, és átélünk kevésbé csodálatosakat is. Van, hogy kimerülünk, és akkor több tudatosságra van szükségem, de ezért sem ítélem el magam, sem őt. Most ez van, hogy lehet ez másképp? Hogy lehet ez ennél is jobb?

Nem tudunk mindent jól csinálni, és azt sem tudjuk, mi milyen hatást vált ki. Én csak azt tudom, hogy az örömre akarom megtanítani a lányomat, élvezni az életet. Ennyi, amit szeretnék. És azt is tudom, hogy ezt csak akkor tudom neki átadni, ha én magam is örömmé válok. A nagyszerű az, hogy ezt bármelyik pillanatban megtehetem.

Fogalmam sincs, mi lesz 10 év múlva, milyen hatása lesz ennek az egésznek az életére, de az az igazság, hogy nem is érdekel. Itt vagyok, teszem a dolgomat a jelenlegi legjobb tudásom szerint, és tanulunk, tapasztalunk egymástól. Nem panaszkodok, nem dühöngök, nem sajnálom magam, nem sajnálom a múltamat, nem hibáztatom magam. Abban a tudatban létezem, hogy minden értünk van, és minden helyzetből kihozom a legjobbat. Ez az élethez való hozzáállásom, és ezt szeretném átadni Sophienak is, ahogy mindenki másnak is, aki figyel, követ engem.

Élvezni az élet minden pillanatát, elengedni az ítéleteinket, elvárásainkat önmagunkkal és mindenki mással szemben is. Nevetni, örülni, játszani, új és új dolgokat kipróbálni. Arra fókuszálni, amit szeretnék, és nem arra, ami hiányzik.

Tudni, hogy mindent meg fogunk kapni, amikor készen állunk a fogadására. És addig is, amíg ez nem érkezik meg az életünkbe, teljes életet élni…

Enikő

happymami@happymami2016.com

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.