Gyerekszerető pedagógus
Ez az a tanár, akit tényleg érdekel a diákok oktatása - a nap fotójával!
Meglepő dolog történt az iskolába gyermekét magával cipelő anyával.
2015.05.14 13:51ma.huNehéz helyzetben vannak azok a szülők, akik kénytelenek kisgyereküket bevinni munkahelyükre. A mai stresszes világban az emberek amúgy is feszültek a munkahelyükön, nem örülnek, ha még egy síró csecsemő is megzavarja őket.
Hasonló a helyzet a felsőoktatásban is, ahol már előfordul, hogy a diákok egyben friss anyukák is. A tanárok egyébként sem szeretik, ha előadásukat megzavarják, egy ordító kisbaba a legutolsó dolog, amit a tanteremben akarnak látni.
Éppen ezért megdöbbentő a történet, amit egy, az Imgur-on közzétett fotóhoz csatoltak.
A kép feltöltőjének osztálytársnője nem tudott bébiszittert szerezni az előadás idejére, ezért kénytelen volt babáját magával vinni az iskolába. Persze a kicsi egy idő után sírni kezdett, a megszégyenült anyuka gyorsan összepakolt majd elindult kifelé a teremből.
Ám az órát tartó tanár meglepő módon kivette a csöppséget anyukája kezéből, majd úgy folytatta az előadást, hogy a gyereket ringatta. A feltételezhetően a tudásszomj miatt síró baba hamarosan meg is nyugodott és békésen elaludt a tanító bácsi karjában.
A tanulni vágyó édesanya a továbbiakban könnyezve itta az oktató szavait.